Kocsis Máté Gyurcsányra mutatva: „Nagy László, akinek az az ember kilövette a szemét”
Nem kívánunk foglalkozni Gyurcsány Ferencnek a hétfői (2024. 02. 26.) napon az Országgyűlésben elmondott beszédével, még csak jelzőt sem alkalmazunk. Aki szeretné megnézheti, de vegyen be előtte nyugtatót.
Minderre kiválóan válaszolt Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője, akin látható volt, hogy nagyon nagy erőt kellett vennie magán, hogy kulturáltan és a történelmi helyszínnek megfelelő méltósággal, ugyanakkor mégis határozottan reagáljon mindarra, amit a DK elnöke kiengedett magából.
Köszönet Kocsis Máténak, hogy megemlékezett beszédében, a 2006-os hősökről, a kardlapozottakról, azokról akiket agyba-főbe vertek, akiknek kilőtték a szemét. Külön köszönet Kocsis Máténak, hogy emlékeztette 2006 bűnelkövetőit és Gyurcsányt Nagy Lászlóra, akinek akkor október 23-án kilőtték a szemét, ezzel megnyomorították, egzisztenciálisan és anyagilag is tönkretették, és aki ezt sosem tudta feldolgozni, amibe bele is halt. Gyurcsány tegnapi beszédéből világosan kiderült, hogy ők a terror eszközét hatalomra kerülve lelkiismeret nélkül újra és újra alkalmaznák úgy, ahogyan azt tették 2006-ban.
Éppen ezért van szükség arra az emlékműre, amelyet 2006 áldozatainak szán mementóként Szilágyi Ákos a szobor megálmodója. Ennek az emlékműnek a célja, hogy mindig emlékeztessen és figyelmeztessen mindenkit arra, hogy akik erre a terrorra az ’56-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján képesek voltak, azok bármikor megteszik ugyanezt újra.
Kérjük tehát mindazokat, akiknek fontos a nemzet szabadsága és Magyarország megvédése a kommunista terrorrendszer politikai utódjaitól, akik sosem riadtak és sosem fognak visszariadni a terror eszközeitől, támogassák aláírásukkal a szoborállítás ötletét, amit ide kattintva megtehetnek.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Természetesen támogatom a petíciót. Viszont hiába ugat itt kocsis máté(nem véletlenül írtam csupa kis betűvel a nevét),ki az aki a szemkilövető 🐀gyurcsótányt el tudta volna 2010 óta számoltatni? Na ki? Hát a főnököd kocsis! Nem ugatni kell,hanem cselekedni! Képmutató,szájkaratés, farizeusok vagytok!🤮🤮🤮