Kocsis Máté: A jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs
A Fidesz frakcióvezetője is reagált Novák Katalin és Varga Judit bejelentésére.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán reagált Novák Katalin távozó köztársasági elnök és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter bejelentésére.
Mint fogalmazott,
Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk.”
Majd azzal folytatta, „eddigi munkájukért hálásak vagyunk nekik, és köszönjük, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.”
Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs”
– hangsúlyozta a politikus.
„A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért”
„Az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él. A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy
nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk”
– sorolta Kocsis Máté.
„Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése” – zárta bejegyzését a frakcióvezető.
Mandiner
Kiemelt képen: Kocsis Máté / Fotó: Facebook / Kocsis Máté
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Öklendezni lehet ettő lNEres főhaszonélvező vérnarancs elvtárstól,az aranyhalaival néphülyitő hazugsághengertől.Méghogy náluk következménye van:
Ők teték lehetővé,hogy a végrehajtó maffia akik kormánytagokkal üzleteltek stb,banditái röhögve távoztak a biróságról.Minden mocskot szennyet elteritenek a közéletenRohadék stróman hadseregük ellophat mindent büntetlenül.Multimilliárdos …házi.
Nincs jobboldal csak szennyoldalak vannak.