KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kitüntetést kapott az ukrán elnöktől Soros György

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Petro Porosenko ukrán elnök Soros György magyar származású amerikai üzletembert, több alapítvány, köztük az ukrán Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány létrehozóját.

Az államfő személyesen adta át az érdemrendet a kitüntetettnek. Az ceremónián kiemelte, hogy az üzletember és mecénás elmúlt években végzett tevékenysége jelentősen hozzájárult a jelenleg Ukrajnában zajló demokratikus változásokhoz.

A még Ukrajna függetlenné válása előtt, 1989-ben létrehozott Reneszánsz Alapítvány az elnök szavai szerint már több mint 25 éve játszik fontos szerepet az ukrán állam fejlődésében és a demokrácia megszilárdulásában.

„az ukrán állam nemzetközi tekintélyének erősítéséért tett személyes szolgálataiért”

A kitüntetés hivatalos indoklása szerint Soros György az érdemrendet „az ukrán állam nemzetközi tekintélyének erősítéséért tett személyes szolgálataiért, a szociális és gazdasági reform megvalósításához való jelentős hozzájárulásáért és sokévi eredményes munkásságáért” kapta.

Soros György nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést. Olekszandr Szusko, az ukrán Reneszánsz Alapítvány vezetője Facebook-oldalán azt írta, hogy Soros György kivételt tett Ukrajnával, hiszen „negyedévszázad alatt semmilyen állami kitüntetést nem fogadott el egyetlen országtól sem”.

http://oroszhirek.hu/

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Kitüntetést kapott az ukrán elnöktől Soros György

  1. Jól értem, hogy Ukrajnában „demokratikus átalakítás” fedőnevű megszállás zajlik?

  2. Tagadjuk már ki ezt senkit, és ne mondjuk azt, hogy „magyar” származású… Ő egy idióta, ennyi elég a jellemzésére!

  3. Mire vágyik egy ilyen ember(?) amikor mindent megvehet? Kell neki a siker élmény mások nyomorúságán? Ezt irigyli az a sok szerencsétlen, az „ilyen sikert,csillogást? Számomra csak egy beteg ember(?) aki a szerzésben leli örömét. A kijáratnál úgy is le kell adni mindent,akkor minek. Miért nem maradandót alkot, szeretettel adni, segíteni,nem ártani,pusztítani. De ehhez szív is kellene…..

  4. Ukrajnának nincs legitim vezetője úgyhogy komolytalan az egész.
    Lassan már a hajléktalanok közül fognak kijelölni vezetőt a cionista férgek.
    H.B.

  5. Gratulálok a Párizsi merénylethez. Szerintem Franciaországnak is ki kellene tüntetnie legalább a becsületrenddel.

  6. Először is soros györgy nem Magyar hanem Magyarországi tetves zsidó akinek én legszívesebben kötelet adnék kitüntetésképpen.

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük