Kitüntetést kapott az ukrán elnöktől Soros György
A külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Petro Porosenko ukrán elnök Soros György magyar származású amerikai üzletembert, több alapítvány, köztük az ukrán Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány létrehozóját.
Az államfő személyesen adta át az érdemrendet a kitüntetettnek. Az ceremónián kiemelte, hogy az üzletember és mecénás elmúlt években végzett tevékenysége jelentősen hozzájárult a jelenleg Ukrajnában zajló demokratikus változásokhoz.
A még Ukrajna függetlenné válása előtt, 1989-ben létrehozott Reneszánsz Alapítvány az elnök szavai szerint már több mint 25 éve játszik fontos szerepet az ukrán állam fejlődésében és a demokrácia megszilárdulásában.
„az ukrán állam nemzetközi tekintélyének erősítéséért tett személyes szolgálataiért”
A kitüntetés hivatalos indoklása szerint Soros György az érdemrendet „az ukrán állam nemzetközi tekintélyének erősítéséért tett személyes szolgálataiért, a szociális és gazdasági reform megvalósításához való jelentős hozzájárulásáért és sokévi eredményes munkásságáért” kapta.
Soros György nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést. Olekszandr Szusko, az ukrán Reneszánsz Alapítvány vezetője Facebook-oldalán azt írta, hogy Soros György kivételt tett Ukrajnával, hiszen „negyedévszázad alatt semmilyen állami kitüntetést nem fogadott el egyetlen országtól sem”.
http://oroszhirek.hu/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Jól értem, hogy Ukrajnában „demokratikus átalakítás” fedőnevű megszállás zajlik?
Nem megszállás, hanem modern gyarmatosítás és káoszteremtés.
Tagadjuk már ki ezt senkit, és ne mondjuk azt, hogy „magyar” származású… Ő egy idióta, ennyi elég a jellemzésére!
Mire vágyik egy ilyen ember(?) amikor mindent megvehet? Kell neki a siker élmény mások nyomorúságán? Ezt irigyli az a sok szerencsétlen, az „ilyen sikert,csillogást? Számomra csak egy beteg ember(?) aki a szerzésben leli örömét. A kijáratnál úgy is le kell adni mindent,akkor minek. Miért nem maradandót alkot, szeretettel adni, segíteni,nem ártani,pusztítani. De ehhez szív is kellene…..
Ukrajnának nincs legitim vezetője úgyhogy komolytalan az egész.
Lassan már a hajléktalanok közül fognak kijelölni vezetőt a cionista férgek.
H.B.
Gratulálok a Párizsi merénylethez. Szerintem Franciaországnak is ki kellene tüntetnie legalább a becsületrenddel.
Először is soros györgy nem Magyar hanem Magyarországi tetves zsidó akinek én legszívesebben kötelet adnék kitüntetésképpen.