„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek…”
Sok komoly elemző azt gondolja, hogy a francia titkosszolgálat tudhatott a terroristák tervéről, de hagyta megtörténni a dolgokat. Az a machhiavellista rendszer, amely milliók életét oltotta ki a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül a Közel-Keleten és máshol, most krokodil könnyeket ont és felháborodást mível százvalahány ártatlan halála miatt. (Ami persze borzasztó, de nem először fordul elő kormányok által. Lásd Gladio műveletek.) Batsányi sorai most másként olvasandók. Amit akkor sokan mint egy új világ eljövetelét ünnepeltek, most egy a humanizmus csúcsaként ünnepelt „fejlődésnek”, de valójában egy lidércálom szerű ámokfutásnak a végét harangozza be.
Az első kérdés, amit ilyenkor fel kell tennünk; cui bono?, kinek az érdekét szolgálja? Az Iszlám Állam (IÁ) képes ugyan hasonló terrorcselekményre, de jelenleg még jobban szolgálná érdekeit a migránsáradattal még több alvó ügynököt becsempészni Európába. Az európai kormányok, s leginkább a két legfontosabb ország, Francia- és Németország kormányai abban érdekeltek, hogy legalábbis átmenetileg megfékezzék a migránsáradatot, mert az egyre növekvő elégedetlenség elsodorná őket országaik éléről, ahol olyan jobboldali erők jutnának hatalomra, amelyek ellenzik az EU további központosítását és az amerikai érdekeket is kevésbé szolgálnák ki. Márpedig a párizsi áldozatokkal felkeltett népharag lehetővé teszi az erélyesebb beavatkozást Szíriában.
Az Iszlám Állam szerepe ezentúl a szír kormány megdöntésében elhanyagolható lesz. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet.” Valószínűleg a nyugati hatalmak is komolyabb csapást fognak rá mérni, mint eddig. Hiszen a légi csapások állítólagos hiábavalósága az orosz támadások fényében már úgy sem tartható. Az is kezd közismertté válni, hogy az Iszlám Állam fő bevételi forrása az olajüzletből származik, amelynek szállítási vonalai ismertek, de ezeket a nyugati erők sosem bombázták.
Oroszország most háttérbe szorulhat. Erői a térségben eleve kicsinyek a nyugatiakéhoz viszonyítva, s nem áll módjában ezeket most megnövelni egy világháború kirobbantásnak a veszélye nélkül, amit a Nyugat a jelen helyzetben könnyen rákenhetne. Párizzsal tehát nagyot fordul a kocka, az emberiség jövője szempontjából a rossz irányba. A háttérhatalom közelebb jut céljai eléréséhez a térségben, míg Európa csak egy kis szünetet kap, felhígítása hamarosan folytatódhat, sőt retteghet, hogy a terrorcselekmények mindennapossá válhatnak.
Párizs mindenesetre a jövőben nem a fény városa lesz, hanem a sötét erők szimbóluma, amelyek így vagy úgy, birtokba veszik Európát. A történelem ámokfutásai azonban nem hosszú életűek, viszont sok mindent – és a mai eszközökkel – szinte mindenkit maga alá temethetnek.
Debreceni Dániel
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Jó a meglátása a cikk írójának! Szép lassan átveszik a hatalmat a fegyveres erők, hogy fenn tartsák a rendet, “biztonságot. Megvédik magukat saját maguktól. Azért ennyire a nem hülye a nép!
De igen. Sajnos a többség (“Kétharmad”?) ennyire hülye! És gyáva, és korrupt, és sunyi, és…
Akik a NIF-et olvassák, bizonyára egy pillanatig sem gondolják azt, hogy a párizsi merényletet az “Iszlám Állam” követte el, (mnt ahogy a 9/11-et sem az “Alkaida”!) Innen már csak egy gondolati tyúklépés a tényleges kitervelők és kivitelezők/kiviteleztetők megnevezése, de felesleges, annyira nyilvánvaló. A “Charlie Hebdo” tradikomédia is ebbe a kategóriába tartozik, vagyis:” Semmi sem az, aminek látszik!” Visszamehetnénk persze a Kennedy történetig is, vagy a Jörg Haider “balesetéig”; ugyanaz a képlet: A megtévesztéssel történő manipulálás, és a félelem felkeltése, miközben ártatlan pofával sajnálkoznak és felháborodnak az “aljas merénylet” ürügyén.
(Akinek még mindig kétségei lennének, az olvassa el a “Cion Bölcseinek Jegytzőkönyveit”, vagy/és a Talmudot!)
Ide rímel még a NIF másik két bejegyzése is: ” Bizonyították Izrael szerepét Arafat meggyilkolásában” ill. “Kitüntetést kapott az ukrán elnöktől Soros György”!
Szóval szerintem “Vigyázó szemetek” ne Párizsra, hanem sokkal inkább Tel Avivra vessétek!
” a hatalom csak úgy tudja fenntartani azt a látszatot,hogy szükség van rá,ha folyamatosan rettegésben tart.
Sajnos az igazságot talán csak évtizedek múlva tudja meg a világ.
Ma már az sem igaz, amit lát az ember.
Az iszlám állam egy olyan különleges képződmény, ami bizonyos országokat nem támadott és nem támad meg. Vajon miért???
Az a butábbak részére is lassan világossá válik, hogy Európa “vezetői”, szinte kivétel nélkül, nemzeteik akaratát semmibe veszik, nemzeteik ellen politizálnak és egy különös, egyre jobban körvonalazódó utat járnak, ami a destabilizációhoz és a pusztuláshoz vezet. Legszembetűnőbb mintapéldánya Merkel. Sajnos túl magas a manipulált tömeg aránya, sikeres volt a több évtizedes agymosás – így a természetes ellenállás szinte elhanyagolható. Leszerelt hadseregekkel, demoralizált, átnevelt lakossággal, emberekkel nagyon rosszul áll a szénánk!
Európa a teljes pusztulás küszöbén áll, ha nem következik be egy gyökeres, drasztikus változás, már pedig erre várni dőreség. Most már valószínűleg nem csekély számú belső ellenség, közöttünk elvegyülve, csak a parancsra vár. A cél talán a világuralom, az eszköz az IA.
Nagy Péter
Párizs mindig is a sötét erők szimbóluma volt. Nem véletlen az sem, hol és miért kezdődött a vérengzés. Az idősebb franciáknak ez megszokott látvány lehetett a gyarmati múltból, amit ők hajtottak végre.
Az írás remek, de gyakorlati lépéseket kellene tenni legalább a magunk részéről, ha már az EU vezetői a hülyét teszik.
Olvassàtok a NIF-en megjelent tanulmànyt, amelyben megismerhetitek a jelenleg folyo népbutito, és népgyilkos cirkuszt, amit a Hegemonikus Hibrid Hàboru keretében folytatnak a szemünk làttàra. Természetesen hatalmas mennyiségü homokot szornak a szemünkbe a lakàj médiàn keresztül:
https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/09/21/kotelezo-tanulmany-hegemonikus-hibrid-haboru-hhh-kellos-kozepen-vagyunk-avagy-az-europai-unio-nemzetallamainak-szetverese/