A kirekesztés reneszánsza: Amikor a rasszizmus „haladó” köntösben tér vissza a német kormányzati szintre
A történelem gyakran nem ismétli önmagát, de rímel – tartja a mondás. Németország esetében ez a rím most egy különösen baljós akkordot pendít meg. Amikor a német szövetségi kormány hatszázezer euró közpénzzel támogat egy olyan intézményt, amely bőrszín alapján szelektál a vendégei között, nem csupán egy egyedi esetről beszélünk.
Arról a folyamatról van szó, amely során a faji alapú megkülönböztetés – évtizedekkel a második világháború borzalmai után – ismét legitim, kormányzati szinten dotált politikai eszközzé válik.
TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!
ADÓSZÁM:
19334684-1-05
„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”
A fordított rasszizmus csapdája
A modern nyugati világban a „woke” ideológia egyfajta erkölcsi felsőbbrendűségként tetszeleg, amely a múlt sérelmeit hivatott orvosolni. Azonban a berlini „biztonságos terek” és a fehéreket kizáró idősávok támogatása azt bizonyítja, hogy a módszertan kísértetiesen hasonlít a legsötétebb korszakokéhoz. A különbség csupán az előjel: míg korábban bizonyos csoportokat alacsonyabb rendűnek bélyegeztek, ma a „többségi társadalmat” teszik kollektíven bűnbakká. Ha egy kormány ezt pénzeli, azzal kimondja, hogy a törvény előtti egyenlőség kora lejárt, és a származás ismét meghatározóbbá vált az egyéni méltóságnál.
Állami finanszírozás, mint legitimáció
A hatszázezer eurós támogatás nem csupán gazdasági segítség, hanem politikai pecsét. A német kormány ezzel az aktussal szentesíti a szegregációt. Amikor az állam választ: ki „érdemel” védett teret és ki az, akinek el kell tűrnie a kirekesztést, ott a rasszizmus intézményesülése zajlik. Ez a gyakorlat lebontja azt a liberális demokrata alapvetést, miszerint az állam színvak és minden polgárát egyenlő jogok illetik meg. A támogatási rendszer így válik az ideológiai átnevelés és a társadalmi mérnökösködés eszközévé.
Történelmi felelősség és morális vakság
Németország számára a történelmi emlékezet különösen érzékeny terület. Éppen ezért döbbenetes, hogy a jelenlegi politikai elit éppen abba a hibába esik bele, amitől a leghangosabban óv: az emberek csoportokra bontásába bőrszínük alapján. A „pozitív diszkrimináció” hamis ígérete mögött felsejlik a kirekesztés régi szelleme. Ha a társadalom elfogadja, hogy bizonyos ajtók zárva maradhatnak valaki előtt a származása miatt, akkor elindul azon a lejtőn, amelynek végét a történelemkönyvekből már túl jól ismerünk.
A szuverenitás és a józan ész védelme
Németország példája intő jel Európa számára. A rasszizmus kormányzati szintre emelése – még ha azt a „befogadás” és a „biztonságos terek” eufemizmusaival is takargatják – a társadalmi kohézió halálát jelenti. A nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb bástyája éppen az, hogy megőrizzük a józan eszünket és elutasítsuk a faji alapú megosztottság minden formáját. Legyen szó a múltbéli bűnökről vagy a jelenbeli, államilag finanszírozott woke-kirekesztésről: a rasszizmus az rasszizmus, függetlenül attól, hogy ki tartja a kezében a kassza kulcsait.
