Kína vezetője egyértelműen fogalmazott: háborúra készül!
Tábornokainak pedig azt üzente: „merjetek harcolni!”
Hszi Csin-ping kínai vezető azt nyilatkozta, hogy háborúra készül – erről a Foreign Affairs számolt be szerdai cikkében. A portál szerint a kínai parlament és a legfőbb politikai tanácsadó testület márciusi éves ülésén Hszi négy külön beszédben is érintette a háborús készültség témáját,
egy alkalommal pedig azt mondta tábornokainak, hogy „merjenek harcolni”.
Kormánya emellett bejelentette Kína védelmi költségvetésének 7,2 százalékos növelését, amely az elmúlt évtizedben megduplázódott. Az elmúlt hónapokban pedig Peking új katonai készültségi törvényeket, új légvédelmi óvóhelyeket mutatott be a Tajvannal szembeni szoroson túli városokban, illetve
új „nemzetvédelmi mozgósítási” irodákat hozott létre országszerte.
A lap szerint azonban túl korai lenne biztosan megmondani, hogy ezek a fejlemények mit jelentenek, a konfliktus nem biztos vagy küszöbön álló. „Valami azonban megváltozott Pekingben, amit a politikai döntéshozók és az üzleti vezetők világszerte nem hagyhatnak figyelmen kívül” – írják a portálon.
Mandiner
Kiemelt kép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Ramil Szitdikov
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…