Két megállapodás született Svédország és Magyarország között
Svédország miniszterelnökét fogadta Budapesten Orbán Viktor. A téma Magyarország és a skandináv ország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy eredményes megbeszélésen vannak túl a svéd féllel. A kormányfő kiemelte: a pénteki találkozó egy hosszú folyamat fontos állomása, egy bizalom-újraépítési folyamat volt.
„Egy hosszú folyamat végállomása a mostani, ami a bizalom helyreállításáról szólt. Sikerült tisztázni a jószándékainkat.”
A kormányfő azt mondta: a magyar külpolitika alapelve, hogy barátokat kell gyűjteni. Köszönetet mondott a svédeknek az 1956-os magyar menekülteken való segítésért, és a befogadásukért. Majd úgy folytatta: amikor az EU-csatlakozásról tárgyalt Magyarország, akkor Svédország döntő partnere volt hazánknak. A kormányfő kifejezte: ma is jó szívvel emlékezik arra, hogy a skandináv ország a gyorsabb befogadás mellett érvelt.
A kereskedelmi együttműködést igazi sikertörténetként értékelte Orbán Viktor. Azt mondta: 2010-hez képest megdupláztuk a forgalmat, a 3 milliárdos érték felé haladunk. Emellett a nukleáris energia terén is együttműködnek a brüsszeli politikában.
A legfontosabb téma azonban a védelmi együttműködés volt a tanácskozáson. Ezzel egy hosszú tárgyalássorozatot zárt le a két fél. Orbán emlékeztetett: 1998 után komoly vita volt Magyarországon arról, hogy kell-e önálló légvédelem. Az első Orbán-kormány akkor a svéd Gripenek mellett döntött, és azóta is ezen az úton halad. A Gripenekről szóló szerződések azonban kifutnak, ezért van szükség most új megállapodásra.
A két fél két megállapodást írt alá a Gripen-bérlések feltételeinek módosításáról, és az ahhoz kapcsolódó logisztikai eszközök támogatásáról. Egyrészt meghosszabbították az eddigi szerződést, másrészt megállapodtak arról is, hogy négy további Gripen vadászgépet szerez be Magyarország.
Orbán Viktor közlése szerint az összes függőben lévő ügyet elrendezik, kötnek hadiipari, katonai megállapodásokat és a katonai együttműködésről is lefektetnek néhány döntést és irányt.
MH
Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök (b) fogadja Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt a Karmelita kolostorban 2024. február 23-án.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…