Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapnak napenergia-tárolásra a magyar családok
Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának tájékoztatása szerint két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapnak napenergia-tárolásra a magyar családok. Czepek Gábor szerint a napelem-forradalmat a tárolói forradalom követi.
Napelem-forradalom után tárolói forradalom jön – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Czepek Gábor bejegyzésében emlékeztetett: 2010-ben még alig 300 naperőmű működött Magyarországon, míg ma már 320 ezer felett jár ez az adat, és most hasonló szintlépés kell az energiatárolásban is.
A kormány döntését ismertetve az államtitkár azt írta:
két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást adnak a napelemmel rendelkező vagy azt telepíteni tervező családoknak akkumulátor és szükség esetén inverter beszerzésére, felszerelésére.
A pályázat kiírása január 15-én válik megismerhetővé, pályázni pedig február elejétől lehet – közölte Czepek Gábor, hozzáfűzve, hogy folyamatosan jelentkezik majd a további részletekkel.
Legfrissebb anyagaink:
Janša listája: tíz eset, amitől az EU „maga sem tudja megmenteni önmagát”
„Egy szó az elnöktől, és jönnek” – tartalékosok és tűzoltók álltak Nawrocki mellé
Brüsszel gyorsan Tusk oldalára állt – de a „puccs” szót nem mondta ki
A kapitány és a tutaj – gondolatok Orbán Viktor lehetséges ENSZ-főtitkárságáról
Nem csak fizetünk: Brüsszel 4,2 milliárd eurót szabadít fel, miközben nő a magyar befizetés
Csurka István esete mutatja: az ügynökakták nem az igazságot, hanem a káoszt hozhatják el
Tusk nyugtatna, Nawrocki egyeztet – Varsóban a jogi csata vette át a főszerepet





















