„Keresztény” farkasok, báránybőrben – avagy, az Alinszky módszer
Magyarországon is megjelent az a szellemiség, amely látszólag a kereszténység védelmében, teljes tűz alatt tartja magát a kereszténységet és a pedofília legalizálását támogatja. Ez a szellemiség összemos, vádol, bűnöket hangoztat és általánosít. Ugyanakkor nem intézményeket támad, hanem személyeket, és ez által aláássa az intézményrendszert, nagyfokú bizalmatlanságot keltve a keresztény egyházakkal szemben. Mindezt a sajtón keresztül terjesztik, olyan kisstílű újságírók által, akik nem látják vagy – jól megfizetve – nem is akarják látni tevékenységük visszafordíthatatlan súlyosságát.
Miről is van szó?
Nyugaton, hosszú évek óta azon dolgozik a liberális uralkodóréteg, hogy a pedofíliát legalizálhassák. Ennek a folyamatnak a legfőbb ellenségei a keresztény egyházak, így tehát, a keresztény egyházakat kell lejáratni a lehető legszélesebb körben és a legaljasabb módszerekkel. Ennek a folyamatnak harcos munkatársai azok az újságírónak nevezett hölgyek és urak, akiknek nem a tehetségük, hanem a butaságuk, szűklátókörűségük, vagy a pénzéhségük nagy. A mai világban efféléket könnyű találni. A módszert alkalmazók az Egyházi Törvénykönyv szigorítására hivatkozva, feljogosítva érzik magukat arra, hogy civilként, az egyház védelmében lázítsanak, és sekélyes tudásukból eredő meglátásaikkal szembefordítsák a társadalmakat az egyházakkal. Úgy tesznek, mintha az egyházi intézkedések nem volnának elegendőek, mintha a törvényes eljárások elégtelensége, mély vallásosságuk és az egyház melletti elkötelezettség sarkalná őket az oknyomozásra, a tényfeltárásra.
Magyarországi folyamat
Magyarországon, nemrégiben kezdődött el az a folyamat, amely a nyugat-európai kereszténységet a fentiek alapján két vállra fektette. Emberek százezrei léptek ki az egyház kötelékéből, hazugságok és az általánosítások miatt.
Azt már láthattuk idehaza is, hogy egy jelentéktelen, de jogos kegyelmi ügyből, a sajtó segítségével milyen hatalmas politikai, erkölcsi és keresztényellenes botrányt lehetett generálni. Ártatlanul elítélt ember kapott kegyelmet, s azt a püspököt, aki keresztényként a kegyelem megadására kérte az elnököt, még saját egyháza is pellengérre állította. Politikailag pedig súlyos, azóta is tartó drámai helyzet alakult ki. Majd a kiderült és zavaros gyermekotthoni ügy sértettjeit 154 millió forintos kártérítésben részesítette az állam. Arról szó sem esett, hogy sok más gyermekotthonban bizony más, súlyos bűncselekmények is előfordulnak a gyermekek sérelmére, és azok a sértettek senkitől nem kapnak elégtételt…
Hónapokkal később, egyházi belügyet vitt a közvélemény elé egy újságíró, megpendítve és összemosva köztörvényes bűncselekménnyel az egyházi belügyet. Ezzel szondázták a közvéleményt abban a kérdésben, hogy milyen módon és elánnal lehet támadni az egyházat, a kereszténységet. Magyarán, egy homoszexuális vádat – amelyet az egyházi törvénykönyv szerint ítélt meg a főpásztor –, az újságíró összemosott két pedofil bűncselekmény szereplőivel, azaz egy cikkben írt a homoszexuális vádról és a pedofil esetekről. Ezt megelőzően, homoszexualitás vádjával feljelentette a kiszemelt és a politikával is összemosható papot az egyházi főhatóságnál. Ezzel, a „jobboldali, mélyen vallásos” újságíró lehetőséget adott az ellenzéknek is, hogy közösen – jobb-, és baloldal – teljes erővel megtámadhassa a Magyar Katolikus Egyházat, általánosítva, és a legcudarabb feltételezésekkel hiteltelenítve a papságot, félelmet keltve a szülőkben, undort és megvetést előidézve a társadalomban. Tette mindezt úgy, hogy ő maga soha nem volt efféle támadásnak kitéve, de kihasználva az áldozatokat, a társadalom szemében – feltehetően – sikeres cikksorozattal jelentkezik, teljes megvetésnek kitéve a kereszténységet, papjainkat és az egyházi intézményrendszert. Teszi mindezt látszatkereszténységgel, elkötelezett katolikusként feltüntetve magát és látszólag megértve az összes áldozat lelki világát, ami eleve hazugság lehet, hiszen, csakis az a személy tudhatja, hogy mi zajlik a lelkében, aki ilyen szörnyűséget átélt. Szemben azzal, hogy az újságíró, a néhány évvel ezelőtt kirobban másik, súlyos pedofil ügy, sokak által fő felelősének tartott személyt megvédte és ezzel félrevezette, bűnpártolásra késztette a tájékozatlan olvasókat.
A jelen helyzetben tehát, óhatatlanul szembe kell néznünk…
…Saul David Alinsky 12 szabályával, amelyek nem széplelkű, keresztényi elképzelések, hanem a gyakorlatban tesztelt harci szabályok, ez esetben, a pedofília legalizálása iránti harcban:
- Nem csak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Akiknek nincs pénzük, a testükből kell felépíteniük a hatalmat.
- Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén. Csak zavarodottságot, félelmet és meghátrálást fog eredményezni.
- Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre.Keresd a módját, hogyan növelhetnéd a bizonytalanságát és az idegességét.
- Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el. Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet. Ezzel kinyírhatod, mert senki sem képes megfelelni az összes maga állította szabályának.
- A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.
- Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni. Ebben az értelemben a radikális aktivisták semmiben sem különböznek a többi emberi lénytől. Mind kerüljük az örömtelen tevékenységet, de élvezzük azt, ami működik és eredménnyel jár.
- Az a taktika, ami túl hosszan alkalmazol, teherré válik. Sose válj unalmassá. Még a radikális aktivisták is elunják magukat.
- Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására.
- A fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog. A képzelet és az ego gyakran sokkal több negatív következményt képes vizionálni, mint bármely aktivista. És amit valóságnak észlelnek, az azzá válik. A nagy szervezetek mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülnek fel, ami talán végtelenül távol áll az aktivista elképzeléseitől. Az eredmény az lesz, hogy a szervezetek hatalmas mennyiségű energiát és időt fognak azzal tölteni, hogy számbaveszik a legszörnyűbb következményeket. Ez könnyen megmérgezi a gondolkodást, és demoralizálja őket.
- Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni. Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál.
- A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva. Soha ne hagyd, hogy az ellenfél pontot vigyen be, mert azon kapnak, hogy nincs megoldásod a problémára. Régi bölcsesség: ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy. Az aktivista szervezeteknek van programja, és az a stratégiájuk, hogy odaülhessenek a tárgyalóasztalhoz. Mindenképp rendelkezniük kell egy kompromisszumos megoldással.
- Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld. Vágd el a támogatói hálózatától és szigeteld el a célpontot a szimpátiától. Embereket támadj, ne intézményeket, mert az emberek sérülékenyebbek, mint az intézmények.
Amiről a Katolikus Egyház lejáratása közben nem esik szó
A „jobboldali, mélyen katolikus” újságíró véletlenül sem említi a nemzetközi pedofil-hálózatokat, a gyermekkereskedelmet, a Nyugaton legálisan rendezett gyermekvásárokat, a szervkereskedelmet… amelyeknek feltehetően vannak hazai és erdélyi szereplői is.
A jelenleg folyó egyházellenes „megtisztítási folyamat” tehát, egy komoly támadás a katolikus egyház, így a magyar kereszténység ellen. Ugyanis, az általánosítás, korántsem szakavatott ”tényfeltárás” komoly veszélyt jelent minden papra, hiszen a társadalom nagy része egyházellenes, vallástalan, téves elképzelésekkel él az egyházak és a papság vonatkozásában. Egy ilyen társadalomban az sem elképzelhetetlen, hogy a papot csak azért inzultálják, ha papi civilben megjelenik egy büfében kávézni… És ez csak a kisebbik rossz, amit minden pap vállal Krisztusért. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben.” (Mt 5,10–12)
Ez a vállalás minden támadás ellenére megmarad, hiszen a gyermekek isteni elhívása a ministráns szolgálatban erősödik és teljesedik ki. Ha pont a ministránsokra hivatkozva próbálja az újságíró hitelteleníteni a papot, félelmet kelteni a szülőben, akkor a jelenlegi paphiány drasztikusan hatványozódik és pontosan kiszámítható, hogy mikor fogyunk ki az egyház papjaiból…
A mai fiatalok sem tapasztalattal, sem megfelelő tudással nem rendelkeznek, kiégettnek és sok esetben boldogtalannak érzik magukat. Érzik az ürességet a lelkükben, amelyet a hitnek és a szeretetnek kéne betöltenie, ám, ehelyett a felnőtt társadalom kapzsiságával, hitetlenségével és hazug aljasságaival szembesülnek. A gyermekek sok esetben egymást bántják, mert nincs előttük erkölcsi etalon, vagy saját magukban tesznek kárt, öngyilkosságra vetemednek, mert nem látják az életük értelmét. Ebben a szörnyű helyzetben az egyház, a hitre nevelés volna az egyetlen segítség, megmutatva nekik az életük értelmét, a Krisztusba vetett feltétlen hitet és Krisztus végtelen szeretetét. Ezt igyekszik a mai divatossá vált tényfeltárás megakadályozni az általánosítással és gyűlöletkeltéssel – cukormázasan. A papokra és az utánpótlásra szükség volna, de a tanítás és nevelés helyett mindenféle megkérdőjelezhető szekták vonzzák be a fiatalokat. Papok híján olyan személyek láthatnak el egyházi szolgálatot, akiknek sem erkölcsileg, sem tudásban nincs erre képességük. Tehát, e tekintetben is igazolható az efféle „egyházmegtisztító” tényfeltárás, oknyomozás célja. A fiatal generációk pedig, Krisztus nélkül egy kiégett jövőbeli társadalommá válnak, amely felégeti, megsemmisíti a magyar nemzetet. Megszűnik a magyar kereszténység, és ezáltal megszűnik a nemzet, az ország! Magyarország megszűnésével pedig – e mai törető, szűklátókörű újságírók aktív részvételével –, egy globalista, internacionalista unió jön létre. Ezzel pedig elérkezünk az 1917-es Szovjetunió és az 1919-es kommün erkölcsi és szellemi mélységeibe.
A bűnt nem világgá kürtölni kell, hanem annak rendje és módja szerint megtorolni akár egyházi, akár állami törvényeknek megfelelően. Ebben, eddig sem volt hiányosság. Ha bárkinek tudomására jut köztörvényes bűncselekmény, annak kötelessége az elkövető közvetlen elöljárója felé jelezni azt. Ám még az újságíró sem engedheti meg magának, hogy a vallási felekezetet, az egyházat, az intézményrendszert lejárassa! Igaz, azzal önmagát is minősíti.
Még kevésbé megengedett, hogy hazugságokkal ugrasszanak össze felekezeteket, mint teszik napjainkban politikai indíttatásból. Ilyen volt az a hír is, hogy Bese Gergő ügyét “a reformátusok követelték ki”, revansként Balog püspök úr megbuktatása okán.
A keresztény ország azonban – reményeink szerint –, ezt az aljas támadássorozatot is túléli… A bűnösök pedig, bármilyen magas rangú politikai, egyházi és civil személyek, megkapják méltó isteni büntetésüket – pro és kontra.
Stoffán György
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
A MOSTANI RENDSZERRE IS RÁILLENEK BIZONYOS ALINSZKY JELEK.SÖT AZ EDDIGIEKRE IS.EGY KOZOS PONT AZ MINDEGYIKBEN AMIRE AZ ARANYBULLA FIGYELMEZTET.ISTVÁN KIRÁLY MÉG NEM IGY LÁTTA.DE AZ IDO KITEREGETTE.MOSTANRA PEDIG AZ IRÁNYTUNK ELROMLOTT