KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kalasnyikov-gazdaság: ezért nem érti a Nyugat Oroszországot

Vukics Ferenc alezredes a közösségi médiában osztott meg egy részletet, melyben részletesen elmondja, hogy a Nyugat miért is képtelen felvenni a versenyt Oroszországgal. Szavai szerint a nyugati fegyverek békeidőkre készültek.

Oroszország Kalasnyikov-gazdaságot épített fel, amiben megőrizte a régi Szovjetunió időszakában meglévő régi háborús készleteket. Erről beszélt Vukics Ferenc a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Az alezredes szavai szerint a Nyugat és a nyugati közvéleménynem értette meg, hogy amikor az oroszok T55-ös harckocsikat vagy T62-es harckocsikat vetnek be, azokat döntő részében nem támadó szándékkal használják, hanem azért, mert ezek a harckocsik alkalmasak arra, hogy öt–tíz kilométer távolságból osztott irányzással egyfajta önjáró tüzérségként használják őket, és mindegy, hogy kisebb űrméretű ágyúik vannak, de mint ismertette,

tízmillió számra vannak még lőszerek az orosz raktárakban, amiket fel lehet használni arra, hogy tűzcsapásokat mérjenek az ukránokra.

A Kalasnyikov-gazdaság pedig azt is jelentette, hogy bizonyos képességeket megtartottak, és akkor is fönntartották a gyárat, a szaktudást és egyebet, amikor nem érte meg. Míg ez Nyugaton, a profitorientált Nyugaton leépítették. Az ukránok ötödannyi gránátot lőnek el most naponta, mint az oroszok. Mégis háromszor nagyobb sebességgel lövik el a gránátokat, mint amennyire a nyugati, amerikai termelési kapacitások tudják pótolni

– vélekedett Vukics.

Az alezredes szerint azt is meg kell érteni: ahhoz például, hogy valaki partiban legyen Oroszországgal, 250-260 ezer nagy űrméretű tüzérségi gránátra van szükség havonta.

Amikor azzal szembesülünk, hogy egymilliót ígér az unió, és abból a végén hatszázezer se érkezik meg a kitűzött egy év alatt, akkor mindenki tudja, hogy nagyon nagy problémák vannak. A másik, amivel még szembesülni kellett mindenkinek, az az, hogy ez a háború valójában egy kicsit úgy néz ki, mint az első világháború drónokkal

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a másik, amit helyre kell tudni igazítani, az pedig az, hogy azok a harceljárások, amiben a NATO korábban bízott, most nem működnek. Teljesen át kell értékelni azt, hogy hogyan kell majd a jövő háborúit megvívni, és hogy milyen gazdasági, ipari teljesítményt kell emögé odarakni, mert egy nagy ipari teljesítménnyel rendelkező országgal szemben, mint amilyen Oroszország, azok a készletek, azok az eljárások kevésnek mutatkoztak, amiben eddig az Egyesült Államok bízott.

Ez is érdekelheti:  Ráijesztett egy amerikai F-16-ra az orosz Szu-35Sz pilótája (videó)

Mint mondta, az Egyesült Államok eddig olyan erők ellen harcolt, amelyeknek nem volt rendes légiereje, tüzérsége, légvédelme, semmi egyebe, míg Oroszország ezekkel a képességekkel rendelkezik. Az ukránok sokszor azokat a lőszereket nem kapták meg, amelyekkel ezeket a nagy távolságokat meg lehetett volna lőni.

Ráadásul úgy tűnik, hogy a nyugati haditechnikában azért vannak még problémák, ezt sokan leírják a nyugati szerzők közül is, hogy ezek a fegyverek békére készültek

– ismertette.

Vukics szerint azt lehetett látni, hogy ezek az eszközök nagyon sokszor megsérülnek, meghibásodnak, nem tudnak a követelményeknek megfelelni, és ilyenkor általában az volt a válasz, hogy az ukránok rosszul használták ezeket az eszközöket, túlterhelték, túl sokat lőttek velük, de hát amikor a harchelyzet úgy hozza, akkor bizony néha lőni kell úgy, ahogy az a csövön kifér.

@vukics.ferenc Vukics: fegyverek! #vukicsferenc #specialista #ukrajna🇭🇺🇺🇦 #patrióta #foryou #putyin #politika #háború ♬ eredeti hang – Vukics Ferenc

Magyar Nemzet

Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) Valerij Geraszimov tábornokkal, az orosz hadsereg vezérkari főnökével (b) és Szergej Sojgu védelmi miniszterrel beszél az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetői kollégiumának tanácskozásán a moszkvai minisztériumban 2023. december 19-én (Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Mihail Klimentyev)

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük