Kadirov: A pápa nem ismeri az iszlám alapjait sem
Ferenc pápa korábban úgy nyilatkozott, hogy azok a katonák, akik nem a hagyományos orosz értékrend szerint nevelkedtek, óriási kegyetlenséget tanúsítanak az ukrajnai különleges hadművelet során. Erre reagált Kadirov.
A csecsen vezető szerint addig nem kezdenek harcba, amíg előtte békét nem ajánlanak, hiszen Mohamed próféta példáját követik. Kadirov ezzel megszégyenítette a Vatikán vezetőjét, amiért nem ismeri a muszlimoknak ellenségeikhez való hozzáállását.
Igen, buzgón védjük Szülőföldünket, vallásunkat és népünket. Felszólítjuk az ellenséget, hogy adja meg magát, és polgárainkat, hogy álljanak ki magukért. Ez kegyetlenség lenne? – kérdezte Kadirov.
Kiemelt kép: chechnya.gov.ru
Legfrissebb anyagaink:
Oroszország válaszcsapást mért Ukrajnára – célpontok: hadiipar, energetika, kikötők, katonai repülőterek
Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert hivatali visszaélés miatt
Törvényes, de nem etikus… avagy „végkielégítés” magyar módra
Légibemutató közben ütközött össze két amerikai haditengerészeti repülő – mind a négy pilóta katapultált
Ismét dühöng Magyar Péter és a Facebookon ócsárolja Sulyok Tamást
127 drón, három halott, több mint 200 járat törölve – Ukrajna eddigi legnagyobb Moszkva elleni dróntámadása
Megszólalt az államfő az Indexnek: Sulyok Tamás nem hátrál meg Magyar Péter alkotmánysértő fenyegetései elől























