KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kaczynski: hibrid háború zajlik, fegyveres konfliktus nem valószínű

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A lengyel-fehérorosz határon hibrid háború zajlik, fegyveres konfliktus azonban jelenleg „inkább nem várható” – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke egy keddi rádióinterjúban.

„A hibrid háború már tart, fegyverhasználattal járó háború azonban jelenleg inkább nincs a láthatáron” – válaszolt a fehérorosz határon kialakult helyzet kapcsán feltett kérdésre a nemzetvédelmi és belügyi tárcák felügyeletéért kormányfőhelyettesként felelős Kaczynski a közszolgálati rádió hírcsatornáján.

Mint hozzátetette, az „inkább” kifejezést szándékosan használta. „Egy kiszámíthatatlan ellenféllel van dolgunk Lukasenka személyében, de nem úgy tűnik, hogy az eddigieknél többet merészelne” – fejtette ki Kaczynski.

„Abban bízom, és azt hiszem, a rádióhallgatók is, hogy háború azért nem lesz” – jelentette ki.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. A fehérorosz-lengyel határon a múlt hét elején éleződött ki a feszültség, azóta a lengyel becslések szerint 3-4 ezer migráns tartózkodik a határvonal mentén.

A külföldi állampolgárok az utóbbi napokban többször próbáltak tömegesen átjutni a határon, miközben a közelben lévő fehérorosz fegyveresek részéről egy sor provokáció is történt a lengyel határőrség jelentései szerint.

Hétfőn a múlt hét óta bezárt Kuznica Bialostocka határátkelő fehérorosz oldalára a fehérorosz fegyveresek kíséretében jelentős migránstömeg érkezett, a határátkelő lengyel oldalán megerősítették a rendvédelmi alakulatokat.

Kedd reggeli rendőrségi közlemény szerint az éjszaka nyugodtan telt a helyszínen. A közös határ más szakaszait illetően a határőrség szóvivője, Ewelina Szczepanska a PAP hírügynökséggel azt közölte: két helyen erőszakos, sikertelen határsértési kísérlet történt, összesen mintegy 150 migráns részvételével. Az incidensek során zöld lézersugarakkal vakították el a lengyel határőröket, a migránsok köveket, fadarabokat dobáltak, egy rendőr fejsérülést szenvedett.

Kedd reggel a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Irodában (BBN) újabb tanácskozás kezdődött Andrzej Duda elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő, valamint az illetékes miniszterek részvételével.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint napirenden szerepel az észak-atlanti szerződés 4. cikkelye esetleges alkalmazásának kérése is. Morawiecki szombaton tárgyalt két további érintett balti EU-tagország, Lettország és Litvánia miniszterelnökével.

A 4. cikkely szerint a NATO tagállamai tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti. Lengyelország jelenleg is diplomáciai offenzívát folytat a Fehéroroszország határán fennálló helyzet kapcsán, a 4. cikkely alkalmazása nemzetközi viszonylatban is hivatalos szintre emelné a témát.

MTI

Kapcsolódó:

Folyamatos támadás alatt a lengyel határ 📺

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük