KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jó, ha nem feledjük: Biszku Béla belügyminiszter hozzászólásai az MSZMP Politikai Bizottság 1957. december 10-i ülésén

Az alábbi „emlékeztetőt”, még 2011-ben közöltük

 

A KÖZVÉLEMÉNY, AZ ÜGYÉSZSÉGEK,  A BÍRÓSÁGOK ÉS AZ AMNÉZIÁBAN SZENVEDŐ BISZKU „ELVTÁRS” SZÍVES FIGYELMÉBE AJÁNLOTT ANYAG

Idézetek  Biszku Béla belügyminiszternek,  az MSZMP Politikai Bizottság 1957. december 10-i ülésén elhangzott és jegyzőkönyvezett hozzászólásából.

  „Az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál, a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet, és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma.” (Sic!)

„Az én részemről már korábban felmerült, hogy ellenforradalmi cselekményeket elkövetők felelősségre vonását illetően sokkal többet lehetett volna elítélni. Beszéltünk Nezvál és Szénási elvtárssal erről. Személyesen ellenőriztem a munkát, és magam megállapítottam, hogy vannak olyan ügyek, ahol a vizsgálatnál is liberalizmus tapasztalható.” (Sic!)

Közreadta:

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke

P. S.: Merő  véletlenségből, Biszku  nem kifogásolja most, hogy (viszonylag)  túl kevés jelenleg a politikai jellegű bűncselekményeknél  az enyhe  ítélet és a fizikai megsemmisítések száma?  Nincsenek olyan ügyek, ahol a vizsgálatnál is liberalizmus tapasztalható? Mit gondol erről Biszku, ha tud egyáltalán gondolkozni? Vajon a bűnöket vizsgáló illetékesek előtt nem világos Biszku bűne?  Vajon a bíróságokat és az ügyészségeket nem az MSZMP Politikai Bizottsága irányította vagy befolyásolta?  Kádár és csürhéje nem felelős a tömeges akasztásokért,  a kínzásokért, az elítéltek hozzátartozóinak lelki gyötrelmeiért, a “keleti”  drótozós, koporsó nélküli, lemeztelenített testű áldozatoknál alkalmazott  temetkezési módszerek bevezetéséért?  Az anyaföld és a kivégzettek tömeges meggyalázásáért? A mártírok ingó és ingatlan vagyonának kisajátításáért?  A hullarablók kitűntetéséért?  STB., STB.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!