Jelenczki István: A tisztánlátás érdekében – Köszöntés A DIGITÁLIS DIKTATÚRÁBAN!
SZÁZAK TANÁCSA A MAGYAR KULTÚRA HELYZETE (2025. 01. 08.)
„A NEMZET KÖZÖS IHLET”, írja Hazánk árvája József Attila, a világ egyik ősnyelvén magyarul, – világ árvája Magyarország. Tanítják ezt, az iskolában egyetemen? Nem! A történelem kultúra, a kultúra történelem, a kettő egyben a Lélek, az adott Nemzet története, történelme, hagyomány rendszere a magunkra ébredés több tíz–évezredes folyamatában. Tanítják ezt az iskolában, egyetemen? Nem!
„Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Az, aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.
A történelem tanúsága szerint az igaz embernek, de mindenekelőtt az igaz művésznek, írónak, építő–, képző- és zeneművésznek – mindenütt a világon, minden időben és minden körülmények között – a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét, megbecsült hagyományaik szellemében, hűségesen szolgálja.”
Kós Károly 90 évesen nyilatkozta a Népszabadságnak 1973–ban.
„A magyar magyaráz a magyarnak” írja Kiss Dénes. Egyetlen Nép van, akinek a nevében benne van a származása a MAGSÁGA, a tudás képességének átadásának igéje, magyaráz a Magyar. Tanítják ezt az iskolában, egyetemen? Nem!
A szerves magyar mellérendelő műveltséget, a hiteles Szent Korona történelmet és tant tanítják? Nem!
Szuverenitásvédelmi Hivatal? Itt, valaki nem tud magyarul!? A kormány? Vagy valaki más?
„A szuverenitás a politikatudományban (állami) főhatalom, önállóság, függetlenség; képesség a hatalom önálló gyakorlására. A joggyakorlatban a természetes vagy jogi személy kizárólagos önrendelkezési jogát értjük alatta, azaz külső kényszer nélküli cselekvést.”
ÖNÁLLÓSÁG! ÖNRENDELKEZÉS! VAJON RENDELKEZÜNK–E ÖNMAGUNKKAL A DIGITÁLIS DIKTATÚRÁBAN!?
„A magyar magyaráz a magyarnak.” (Kiss Dénes)
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
Az elnevezésben, csak az Ügynökség szót nézzük meg. Ügy–Ügynök–Ügynökség!
Beszédes szó, akkor is ha azok, akik kitalálták nem gondolták végig. Ez esetben még rosszabb a helyzet. Nincs oktatási minisztérium. Ami van, azt egy régóta kinevezett belügyminiszter vezeti, aki még az egészségügyi nem létező minisztérium feladatait is ellátja. Egy kézben a belügy, az egészség, és az oktatás. A jelenlegi Kulturális és Innovációs Minisztériumot egy gyógyszerész vezeti. Nyilván legalább olyan szakértője annak sokrétű művészeteknek, politikának és gyakorlatnak, ami a magyar műveltséget és sokszínűséget jellemzi, mint Csák János, L Simon László, Szőcs Géza! Sok–sok kárt okoztak a hozzá nem értésükkel! Az Innováció, a szótörténet szerint, visszavezethető az in–novare latin kifejezésre, melynek jelentése „újulásban”. A fogalmat elsősorban gazdasági területeken használják. Kulturális és Megújulási Minisztérium? Kulturális és Gazdasági Minisztérium?
A Magyar Állami Operában és a Nemzeti Színházban, szakmai és emberi, erkölcsi értelemben vállalhatatlan folyamatok vannak. Tort ül a hozzá nem értés! „A kettő, több mint a kilenc.” Felszámolták a Magyar Rádiót! Ezt még egy hazaáruló Kádár sem merte megtenni.
A Magyar Rádió a legsötétebb időkben is mindig a Nemzet lelkiismerete volt!
Felszámolták a könyvtárát és felbecsülhetetlen dokumentumokat. Rendőri felügyelet mellett rombolják le a műemlékké nyilvánított stúdiót! Ki gondolta volna, hogy a „múltat végképp eltörölni” gondolatát, éppen Ők hajtják végre! Mi lett azzal a Nemzeti kinccsel, amit a Magyar Rádió Hang és dokumentációs osztálya őrzött
meg, amely igazi nemzeti örökség! Such György, aki közreműködött a Magyar Rádió felszámolásában, el akarta adni a Magyar Rádió Hangarchívumát!? A Mammon istenének áldozva pénzért, a Nemzet hangban őrzött múltját, kincsét! Ezért a gondolatáért, minimum száműzni kellett volna az országból örökre. Ő az, aki jelenleg az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója.
Hol vannak a Hungaroton felbecsülhetetlen, hazai és külföldi előadókkal rögzített komolyzenei, irodalmi, népzenei és könnyűzenei felvételei, azok mesterszalagjai, kinél van a kiadásuknak joga?
Felszámolták a DUNA TV–t. Az, ami jó pár éve folyik, az már rosszabb, mint egy kereskedelmi TV. Láthatatlan személy vagy személyek gyakorolnak cenzúrát, nem csak a televízióban, hanem a Magyar Nemzet nyomtatott oldalain is.
A magyar filmgyártást egy Amerikából kitiltott ember kezébe adták, aki Hollywood–i mintára gyúrta át a magyar filmgyártást, ami teljesen idegen, nemcsak a második világháború előtti és utáni, hanem a kádári korban elkészült magyar szellemi, történeti filmkészítéstől. Öt budapesti kaszinót működtetett, adó–mentesen kormánybiztosként! Ezeket az IN–KAL Security védte, Moszad kiképzéssel. Igazi helytartó volt.
Jól képzett, művészi értelemben tehetségtelen janicsárok uralják a magyar filmgyártást, ez elfogadhatatlan az egy „ablakos rendszerben”. Egy a döntő szempont, miszerint az uralkodó párt szolgálatába álljon.
A tehetség, a nemzet iránti valós elhivatottság, a szolgálat, az életút nem számit. Csak a pénz, számít és annak további számlázása ki tudja hova, és kinek. Itt az ideje kimondani, hogy pénzből, sok–sok pénzből mindenki tud filmnek látszó vizuális szemetet gyártani, mit nekik a milliárdnyi támogatás, lehet akár taxisofőr is az illető, vagy nagyon rossz színész vagy ágyék karrierista, vagy egy párt tehetségtelen mikrofon állványa. Mindezt úgy, hogy beöltözteti nemzeti színbe, meghamisítja a magyar történelmet, de még azt is megteheti, hogy a közelmúltról, a jelenkoráról is hazug filmet készít. Lásd Aranybulla sorozatot, amely sem történelmi, sem filmszakmai értelemben nem értékelhető, mindezt több, mint egymilliárdért.
Vagy szolgáljon példaként az „Elkúrtuk” és a „Barikád” c. film, melyek az általunk meg– és átélt történelmi eseményeket hazudtolják meg! Költségvetésük szintén egymilliárd forint körül volt, és megtörtént Rákay Kálmán 6.2 milliárdos bukása, a magyar történelem kiemelkedő eseményéről és költőjéről. Védhetetlen öngólok sokasága!
Meddig tartható fenn, hogy tehetségtelen párt katonák uralják a jelenlegi magyar kultúrpolitikát? A történelem kultúra, a kultúra történelem.
2024.december
A Polgári Magyarországért Díjat kapta: Martonyi János jogtudós, Magyarország korábbi külügyminisztere. Martonyi János 1989–ben lépett be az MSZMP tagjai sorába, 16–évig III/II–es ügynök volt, az Atlanti Tanács tagja, szabadkőműves. Idézet a méltatásból” A magyar polgári Magyorország neki köszönthető.”
Az erdélyi Hargita megyei Szentegyházi gyermek filharmónia együttes adott köszöntő műsort, amelyet a Boldogasszony Asszony Anyánk, Nemzeti Imádságunkkal kezdték el.
A televíziós közvetítésből, pontosan jól látható módon, a hátsó kameraállás képeként, kiderült, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy a Történelmi MAGYAR HIMNUSZ elhangzásakor fel kell állni!
Hogy jöhet létre egy olyan helyzet, hogy egy Nemzeti, Keresztény Kormány politikai vezetői, nem tudják, hogy az 1715–óta jegyzett és természetes módon elterjedt Magyar Himnusz alatt fel kell állni!
Senki nem volt, aki a jelenkori, keresztény, nemzeti kormány tisztségviselőit felvilágosította volna?
A magyar néplélek által természetesen vállalt „Boldogasszony Anyánk”, és az „Ó hol vagy magyarok” római katolikus himnusz, és a Te benned bíztunk református himnusz tényéről, a jelenlegi politikai vezetőknek nincs tudomása, vagy nem akarnak tudomást szerezni róla. Egyik tényállás rosszabb, mint a másik! Ki és mikor tanítja meg ezt az „uralkodó osztályt” a hiteles, nem marxista magyar történelemre! Ők kormányoznak Nemzeti, Keresztény módon?
Van egy, magát Nemzeti Kereszténynek valló kormányunk, amelyben jelen van több ügynök, több szabadkőműves, cionista személy a politikai és társadalmi életben, és sokan névvel és névtelenül, itt vannak közöttünk. Működnek, és ártanak, úgy, hogy nem tudunk róluk, sőt lehet, hogy támogatjuk őket!! Hogy egy
Szájer Józsefet vissza emeljenek a társadalmi köztudatba, mint kipróbált, „régi a harcost”, plusz még hősként jelenítsék meg?! Kellenek a szavazók 2026–ra. Kellenek, a volt MSZMP–s tagok és ügynökök, mert
nélkülük nem lesz 2026–ban győzelem? Hogy egy Martonyi a polgári Magyarország megteremtője? Ezt el lehet hitetni a polgári Magyarországgal, a Budai Vár felújított lovardájában?
2024. december 21.
Zsúfolásig megtelt a Parlament, gyerekzsivaj töltötte meg a törvényhozás házát, sárga, kék, piros zöld színű e-on feliratú baseball sapkás gyerekekkel. Kik azok a „felnőttek,” akik rájuk adták az USA egyik szimbólumát?! Az Országház Templom, még akkor is ha sokan szégyent hoznak rá, hazaáruló módon viselkednek és cselekednek benne, Őfelsége a Szent Korona jelenléte mellett.
Ez Önfeladás, az Önállóság helyett!
A történelem kultúra, a kultúra történelem, a kettő egyben a Lélek, az adott Nemzet története, történelme, hagyomány rendszere, a magunkra ébredés több tíz–évezredes folyamatában. Ez a mindenkori jelenre is igaz!
A Magyar Nemzet több tízezer éves történelme, történetisége, nyelve, néphagyománya, és az abból eredő szerves műveltsége, egy és oszthatatlan, örökkön élő, ezt kell, kellene oktatni és művelni a magyar kultúrában, mindaddig, amíg az emberiség él és nem pusztítja el Önmagát, amire mostanság, a KOR, KÓR, amiben élünk, igencsak veszélyeztetve van. Ennek ellenére, él és még, mindig itt van a Magyar! Személyes véleményem, hogy a Magyarság –, történelmi hívatása, küldetése okán elpusztíthatatlan!
A szerző filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: Getty / Reuters