Itt a Mol bejelentése: két lépcsőben emelik az árakat
A Pénzügyminisztérium még júliusban hozta nyilvánosságra, hogy a január elsejétől életbe lépő uniós előírásoknak való megfelelés céljából emelni kell a jövedéki adót – emlékeztet az Index.
Ezt követően Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója részletezte, hogy
a benzinkutakon 41 forintos áremelkedés várható.
Az Index értesülése szerint a vállalat két lépésben hajtja végre a kötelező jövedékiadó-emelést: először január elsején, majd a hónap közepén, megosztva, 20, illetve 21 forinttal növelik az adót.
Azt is elmondta, hogy ha az emelés időszakában a makrogazdasági környezet egyéb árváltozást hoz a nagykereskedelmi szektorban, azt a kiskereskedelmi piac is követni fogja.
Ezáltal a fogyasztókat nem terheli majd egyszerre ez a plusz adóteher.
Igaz hogy szeptemberben az üzemanyagok áráért több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon, de a tavalyi év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi ár 130-160 forinttal alacsonyabb. Az árak emelése a mostani adóemelés miatt lehetséges lett volna, de a Mol csoport hosszú távú stratégiát követ a kiskereskedelmi területen is, amely mögött más üzleti racionalitás húzódik.
Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal
– mondta az Indexnek Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…