Hirdetés

Ismét a nemzetközi baloldal küzd a nemzeti szuverenista erőkkel

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az köti össze 1956-ot és 2006-ot napjainkkal, hogy ahogy akkor, úgy most is a “nemzetközi baloldal küzd a nemzeti szuverenista erőkkel” – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Szánthó Miklós kifejtette, látni kell azokat a mintázatokat, amelyek összekötik ’56 október 23-át és 2006. október 23-át, “mindenekelőtt azt, hogy mindkét időszak előtt a kommunisták hazugsággal kerültek hatalomra”, továbbá “mindkét eseményt vérbe fojtották, tehát karhatalmi erőkkel verték le azokat, akik szembe mertek velük fordulni”.
Kiemelte, szintén hasonlóság, hogy a baloldal – ahogy ’56-ban, 2006-ban tette – most is egy bábot készül az ország élére rakni “külső birodalmi segítséggel”.

Az elemző megjegyezte, a

“nemzetközi párttá szervezett baloldal” zsákutcás politikáját jól mutatja, hogy 2006 óta “Gyurcsánytól Gyurcsányig jutott el”.
“Még mindig arról szól a történet, hogy azért küzd a jobboldal, a nemzeti erők, hogy Magyarországnak a döntéshozatalban legyen stratégiai autonómiája”

– mondta Szánthó Miklós.

Hangsúlyozta, ebben a küzdelemben valamennyi országban, így Magyarországon is a “nemzetközi neomarxista, liberális, balliberális” erők állnak a másik oldalon, akiknek megvannak a vazallusaik, a helytartóik, Magyarországon ők a “szivárványos, baloldali ellenzéki koalícióban” öltenek testet.

Az Alapjogokért Központ vezetője – Orbán Viktor miniszterelnök október 23-i beszédére utalva – aláhúzta, korábban a kormány óriási harcot vívott ezekkel az erőkkel a rezsicsökkentés megtartásáért és a migráció ügyében, a következő nagy harc pedig várhatóan az “LMBTQ-lobbival és a genderérzékenyítéssel” szemen indul majd.

Szánthó Miklós szólt arról is, Gyurcsány Ferenc kormánypártot bíráló szavai az ’56 utáni 60-as, 70-es évekbeli “kommunista frazeológiára emlékeztetnek, amely a kommunista államrend elleni zendülésként próbálta meg beállítani ’56 dicsőséges és nemes forradalmát”.

Szerinte a mai magyar baloldalt minősíti, hogy még Horn Gyula is tartózkodott attól, hogy ’56-os megemlékezésen véleményt nyilvánítson.

“Láthatóan a mai magyar baloldalon már ez a szégyenérzet sincs meg, sőt jól láthatóan megpróbálják valamilyen kendőzetlen hazudozással, nyílt provokációval a valóság ellenkezőjét állítani”

– mondta az elemző.

Kiemelte, Gyurcsány Ferenc tizenöt éve azzal próbálkozik, hogy magát egy a társadalmi rendet védő miniszterelnökként állítsa be, de a 2006-os események a magyar jobboldalban annyira mély sebeket hagytak, hogy a mai napig hívó szónak számítanak, hiszen sokan átélték az akkori rendőrterrort.

A baloldal se kiköpni se lenyelni nem tudja Gyurcsány Ferencet – mondta Szánthó Miklós, hozzátéve, “jól látható az, hogy amikor egy báb, vagy előretolt figura megbukik, vagy nem kedvez Gyurcsány Ferencnek az ő szereplése, azt leszedik és odatesznek egy másikat”.

“Folyamatosan Gyurcsány az, aki a folyamatokat irányítja, kontrollálja” és ez óriási tehertétel a baloldalnak, mert az összes szereplő érzi, hogy “Gyurcsány Ferenccel tudnak csak előre menni, de Gyurcsány Ferenc egy olyan erkölcsi, morális és politikai tehertétel a baloldal számára, ami gátja is annak, hogy ők morálisan, erkölcsi értelemben megtisztuljanak, ha egyáltalán akarnának ilyet – fogalmazott az Alapjogokért Központ igazgatója.

MTI

Kiemelt kép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója (Hír Tv)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás