Hollandiában megtámadták Thierry Baudet jobboldali politikust
Hétfő este, két nappal a választások előtt támadás érte Thierry Baudet jobboldali, holland politikust, a Fórum a Demokráciáért (FvD) nevű párt vezetőjét.
Baudet-nek egy választási kampányrendezvényen kellett volna részt vennie, amikor a támadás történt. Pártja közlése szerint Baudet-t támadója egy sörösüveggel többször fejbe vágta egy bárban, az észak-hollandiai Groningenben. Szemtanúk szerint a támadó azt kiabálta, hogy „végeztem a fasizmussal”. Baudet fejsérüléseket szenvedett, és a groningeni egyetemi kórházba szállították kezelésre – közölte az FvD az X-en. Az incidensben egy biztonsági őr is megsebesült. A támadásról készült felvételek a közösségi médiában terjedtek el.
A rendőrség szóvivője szerint egy embert őrizetbe vettek. Kedden a hatóságok közölték, hogy az elkövető egy kiskorú fiú volt, kihallgatása folyamatban van.
Pártja egyelőre nem adott tájékoztatást a politikus jelenlegi állapotáról, azt viszont megosztották a nyilvánossággal, hogy Baudet-t a tarkóján találta el egy sörösüveg, és a halántékának szélén, majd támadója közvetlenül a szeme mellett is megütötte.
Az FvD közölte, hogy a keddre tervezett zwolle-i kampányrendezvényt lemondták, egészségügyi és biztonsági okokra hivatkozva. A rendőrség tájékoztatott, hogy a szemtanúk kihallgatása, és a hétfőn este rögzített kamerafelvételek elemzése még folyamatban van.
Mark Rutte holland miniszterelnök „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte a támadást.
„Már korábban is mondtam, és most megerősítem: el a kezekkel a politikusoktól”
– írta Rutte az X-en.
Thierry Baudet-t októberben is megtámadták a belgiumi Ghentben. A jobboldali politikus a ghenti egyetemen egy diákszervezet által szervezett konferencián tartott előadást, amikor támadója egy esernyővel többször fejbe vágta. Baudet kisebb agyrázkódást szenvedett.
JUST IN: Dutch politician, Conservative Thierry Baudet attacked with a bottle to the head two days before Netherlands election..
WHY ARE LEFTISTS SO VIOLENT? pic.twitter.com/TlIiVrwE0i
— Chuck Callesto (@ChuckCallesto) November 20, 2023
Kiemelt képen: Thierry Baudet / Fotó: BBC
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…