Hölgyeim és Uraim, Kedves Olvasóink, Barátaink, Tisztelt Velünk Egyet Nem Értők és Egyetértők! – B.U.É.K.
Ismét elmúlt egy év, amelyet még viszonylagos békében élhettünk meg. A következő év azonban megviseli majd a társadalmat, hiszen a hataloméhség, a pénz utáni vágy és a politika zsigeri hazugságai a választásokat megelőző időszakban csúcsosodnak majd ki. Ez az időszak, valamint a nemzetközi politika olyan nehéz napokat okoz majd mindannyiunknak, amelyeket történelmünk során elődeink már sokszor átéltek, ám, mi itt vagyunk.
Ez azt jelenti, hogy van a magyarságban egy titkos, minden bajt és a nehéz időket is legyőző erő: a hit ereje.
Nemzetünk nagyobbik része és fiatalságunk túlnyomó többsége elhagyta, elvesztette a hitet, egyre kevesebbüknek jelent az Isten, a Haza, a Nemzet iránti elkötelezettség, valós lelki indíttatást.
Azonban a hit nem egyoldalú. Van aki hisz vagy nem hisz, de van Akiben hinniük kell(ene), Aki reményt és erőt ad akkor is, ha azt nem kérik Tőle… Ebben a létező, kéretlenül is rendelkezésünkre álló isteni erőben, a magyar lélek legbensőbb, rejtett értékeiben bízva kívánok áldott, békés, sikerekben és szeretetben gazdag Új Évet, és feltétlen bizalommal kérem nemzetünkre Isten áldását, a Magyarok Nagyasszonya védelmét, Te Deumot laudamus-t mondva az elmúlt esztendőért…
Imádságos szeretettel:
a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) nemzetközi közösségének nevében:
Legfrissebb anyagaink:
Népszavazás a háborúról: Putyin pártja győzött az állami duma választásain
Előállították Călin Georgescut – a román hatóságok 1,1 millió eurós csalással és hamis máltai iratok birtoklásával vádolják
Zavaros kormányzati kommunikáció: Magyar Péter visszalépett az ukrán üzemanyagtárolótól, de a memorandumot már aláírták
Magyar Péter kijelentette: a Mol „az Orbán-kormány felhatalmazásával” tárgyalt az ukránokkal – majd megfenyegette Hernádi Zsoltot
Diplomáciai botrány Szlovéniában: lengyel tisztviselő zuhant ki a harmadik emeletről, a helyi rendőrséget nem engedték be
Ukrajna elveszítette acéliparát – az orosz csapások után mindhárom nagy acélmű áll, a termelés 90 százaléka megszűnt
„Hazahoztuk az uniós pénzt” – hatszor. Aztán Magyar Péter beismerte: „Nem, effektív pénz nem jött.”





















