Hitlerhez hasonlították Zelenszkijt a franciák a Cannes-i Filmfesztiválon előadott beszéde miatt: „A történelem ismétli önmagát”
Természetesen Cannes-i Filmfesztiválon is megnyilvánult az ukrán elnök
A franciák Zelenszkij ukrán vezető legutóbbi beszéde kapcsán felhívták a figyelmet a manipulációra és rámutattak Adolf Hitler beszédeihez való hihetetlen hasonlóságára.
A 75. Cannes-i Filmfesztivál nyitóünnepségén az ukrán vezető körülbelül egy percig szerényen fogadta a tapsot, majd kijelentette, „az ukránok továbbra is harcolni fognak a szabadságukért”.
A Le Figaro így írta le az eseményt:
„Zelenszkij elnök a számunkra már ismert tragikus ábrázattal jelent meg a megnyitónak helyet adó Lumiere Színházterem kivetítőjén, ahol a programot tartották.”
A lap emlékeztetett Zelenszkij legutóbbi hasonló szerepléseire is a Grammy- és Oscar-díjátadó ünnepségeken és Ukrajna elnökét vándorszínészként aposztrofálta.
A cikk írója rámutat, hogy Zelenszkij ezekkel a megjelenéseivel az egész mozivilágot igyekszik „mozgósítani” céljainak eléréséhez. A francia állampolgárok pedig a nácik vezetőjéhez hasonlították az ukrán politikust. Az újság olvasói szerint Zelenszkij nagyon emlékeztet, hasonlít Adolf Hitlerre.
„Zelenskij nagyon jól tudja manipulálni az embereket a képernyőn keresztül, hiszen ezzel kereste korábban a kenyerét. Veszélyes, nagyon veszélyes!” – írta LISIANTHUS83 .
„Hátborzongatóan emlékeztet valakire” – ismerte el a kiadvány egyik olvasója.
A világ megőrült, ez a „modern humoristáknak” a perverzitása. Szinte ugyanazt a külsőséget mutatják, mint a harmincas években, amikor egy bukott művészt választott magának a világ
– mondta egy helyi lakos
Pr Morbius szerint Zelenszkij kijelentései „egyre riasztóbbak az utóbbi időben”.
„Hitler bizonyos tekintetben Zelenszkij kollégája volt, mivel kiváló retorikai készséggel rendelkezett” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy az emberek egykor hősként ünnepelték a Harmadik Birodalom vezetőjét, ami most megismétlődni látszik Zelenszkij esetében.
„És mindkét „színész” katasztrofális következményekkel járó konfliktusokba sodorta népét.”
A Le Figaro egy másik olvasója szerint összeesküvésnek nevezhető az ukrán válság témájának erőltetése, Zelenszkij aktív reklámozása és az orosz fél nyilatkozatainak teljes figyelmen kívül hagyása.
Zelenszkij azt reméli, hogy belekeverhet minket egy harmadik világháborúba
- írta egy kommentelő a Figaro oldalán.
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…