Orbán Viktorhoz fordult Tényi István az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban
Tényi a lehallgatással kapcsolatban azt kéri, hogy a miniszterelnök „a Belügyminisztériumon keresztül kezdeményezzen vizsgálatot.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Tényi a lehallgatással kapcsolatban azt kéri, hogy a miniszterelnök „a Belügyminisztériumon keresztül kezdeményezzen vizsgálatot.
Megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását az elkövetkezendő időszakban is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.
Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter ma hajnalban Moszkvába utazott, hogy hazánk energiabiztonságát érintő kérdésekről tárgyaljon Alexander Novak energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel. Ezt közösségi oldalán jelentette be a külügyminiszter.
Közben „Ruszkik haza” feliratú plakátok jelentek meg országszerte, az amerikai nagykövetség támogatásával.
A baloldali politikus szabálytalan építkezésének ügye a fővárosi törvényszék előtt van, miközben a rendőrség nyomoz a kivitelező ellen
A Bloomberg szerint Magyarország beleavatkozik az Egyesült Államok belügyeibe, ám az Országgyűlés elnöke szerint ez színvonaltalan sületlenség.
A DK-vezér korábban maga vázolta fel a baloldal vallásellenes ideológiáját
Ezt már követni is nehéz! Keresztbe-kasul bízták meg egymást buszoztatással az ellenzéki kampány szereplői.
A Fidesz-KDNP támogatottsága egy évvel a választások után is változatlan (51 százalék), a tavalyi baloldali összefogás viszont 10 százalékponttal kevesebb szavazót tudhatna most vasárnap maga mögött (26 százalék).
Nem csitul az adok-kapok a svédek NATO-csatlakozása kapcsán.