Jézussal menne Gyurcsány
A DK-vezér korábban maga vázolta fel a baloldal vallásellenes ideológiáját
Gyurcsány Ferenc, aki saját elmondása szerint papnak készült és olyannyira tisztában van az egyházi tanokkal, hogy többször is bérmálkozott, a minap kijelentette: pártjának Jézussal kell mennie. A DK-s politikai közösségre célozva hozzátette, hogy ők Jézus, Orbán pedig Barabás, az áruló, és nem lehet utat engedni a Barabásoknak. A hasonlat azért is hangzik furcsának Gyurcsány szájából, mert korábban gyakran tett vallásellenes kijelentéseket, és ezzel nincs egyedül a baloldalon.
„Vagyunk egy történelmi küzdelemben. Az emberek Barabást kiáltanak. Én meg azt gondolom, hogy Jézussal kell menni” – fogalmazott néhány nappal ezelőtt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Spirit FM műsorában.
A DK-s politikai közösségre célozva hozzátette, hogy ők Jézus, Orbán pedig Barabás, az áruló, és nem lehet utat engedni a Barabásoknak. A DK vezérének kijelentése azért is érdekes, mert korábban ezzel ellentétes módon nyilvánult meg vallási kérdésekben.
Gyurcsány vázolta fel a vallásellenes ideológiát
Sőt, a baloldal vallásellenes ideológiáját korábban maga Gyurcsány Ferenc vázolta fel. A 2014-ben meghirdetett pártprogramja egyik pontjában a DK vezére azt ígérte, ha kormányra kerülnek,
felmondják a katolikus egyházzal kötött vatikáni szerződést, megszüntetik az összes egyházi privilégiumot és az egyházaknak fizetett hitéleti támogatást.
Érdemes megjegyezni, hogy a vatikáni szerződés – a balliberális propaganda hazugságaival szemben – nem valamiféle titkos privilégiumokat nyújtó megállapodás, I. 2. cikke például így szól:
Az egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.
Gyurcsány azonban nemcsak a hívők és a nem hívők jogegyenlőségét biztosító szerződés felmondását tervezi, hanem a történelmi egyházaknak nyújtott hitéleti támogatást is megvonná, amivel gyakorlatilag azok alapműködését sodorná veszélybe.
Sőt, a baloldal legerősebb pártjának vezetője szerint Magyarországon a vallásos meggyőződésnek a legszentebb magánügynek kell lennie. Az már csak mellékes, hogy miniszterelnöksége idején Gyurcsány a Vatikánba járt szidni a magyar papokat, az imádkozó gyerekek látványát blaszfémiának nevezte, pártjával pedig eltörölte volna a gyónási titoktartást. A papi hivatás iránti ifjúkori vonzalmáról értekezve 2006-ban pedig azt mondta, nemcsak elsőáldozó volt, hanem „bérmálkozott is egy darabig”, a kijelentéssel ismét kétségessé téve a vallási életben való tájékozottságát.
„Belepisilni a szenteltvíztartóba”
A korábban felvázolt gyurcsányi ideológiának Karácsony Gergely is igyekezett megfelelni, aki szerint például „belefér” az, ha valaki belerondít a szenteltvíztartóba.
A XXI. században egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, szóval végül is belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk
– vélekedett tavaly a Klubrádióban a főpolgármester.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható a Magyar Nemzet oldalán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Inkább menjen a Marxnak a tökével.