Wintermantel Zsolt: Teljes csődben van a főváros
A baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
A baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott
Kiemelt stratégiai együttműködést kötött Magyarország és Törökország, az erről szóló dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn írta alá Budapesten. Orbán Viktor az aláírást követő sajtónyilatkozatában … OLVASS TOVÁBB!
Novák Katalin köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Recep Tayyip Erdogant, Törökország elnökét – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.
Nyolcvanegy éves korában, méltósággal viselt betegség után hétfőn hajnalban elhunyt Dózsa László színész, rendező – tudatta az MTI-vel a család hétfőn.
Nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek advent harmadik vasárnapján Ujhelyi István. A már független EP-képviselő a hosszú Facebook-bejegyzésében a pedagógusok béremeléséről és arról a 10,2 milliárd eurós támogatásról írt, melyhez … OLVASS TOVÁBB!
Ukrajna európai uniós csatlakozásának kérdése bizonyosan nem dőlt még el, csak az, hogy az ügyben nincs egység az EU-n belül, ez az egység megszűnt – jelentette ki a miniszterelnök politikai … OLVASS TOVÁBB!
Novák Katalin még augusztusban aláírta Sándor Fegyir befogadó nyilatkozatát, majd Szijjártó Péter is ellenjegyezte azt, így ő lett Ukrajna budapesti nagykövete. Fegyir a Jelennek adott interjút, amiből kiderült, a kinevezett … OLVASS TOVÁBB!
Orbán Viktor jó szolgálatot tett a magyar népnek brüsszeli kiállásával a békéért, a keleti-nyugati kapcsolatok normalizálásáért, az Európai Unió Ukrajna-politikájának felülvizsgálásáért – tartja a Magyar Békekör.
Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár X (korábban Twitter) bejegyzésben hívta föl a figyelmet arra, hazánk milyen lépésre szánja magát, amennyiben Bulgária továbbra is emelt tranzitdíjjal továbbítja az … OLVASS TOVÁBB!
Már az interneten is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációs kérdőívet – mondta el újságíróknak a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.