Hazaárulás címén indult büntetőeljárás a magyar himnusz eléneklése miatt
Hazaárulás mellett Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton az SZBU hivatalos tájékoztatását. A
z értesülést a távirati iroda idézte, tudatva: további részleteket a szolgálat nem közölt, mondván, a vizsgálat folyamatban van. Így az sem derült ki, kihallgatták-e az érintett képviselőket.
Az ügy előzményeiről szólva a távirati iroda felidézte: az SZBU december 1-jén hozta nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indított annak kiderítéséért, jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt. Az eset november 21-én történt, de a himnuszéneklésről titokban készített videofelvétel csak később került napvilágra. Az SZBU szerint a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el a magyar himnuszt az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része. – A biztonsági szolgálat dokumentumokat kapott az eseményről, és most gondosan ellenőrzi őket. Az ellenőrzés eredményei alapján megteszik a megfelelő válaszintézkedéseket – közölte december 1-jén az SZBU.
Még aznap a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.
Összehangolt támadássorozat zúdult az elmúlt napokban a kárpátaljai magyar közösség ellen, aminek csúcspontja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egyes intézményeiben és a szervezet elnökének a családi otthonában tartott titkosszolgálati akció keretében lezajlott házkutatás volt – írta lapunk december elején. Az ezt megelőző napokban nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost, a szélsőséges Jobb Szektor egyik álarcos aktivistája Beregszász várostáblájánál rögzített videóban kegyetlen leszámolással fenyegette meg a kárpátaljai magyarokat. Ebbe a sorba illik bele, hogy az Ung-vidéki, magyar többségű szürtei kistérség elöljáróit azért vegzálják az ukrán szervek, amiért a képviselőtestület tagjai alakuló ülésükön elénekelték a magyar himnuszt is.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…