Tisztán elektromos autók gyártásába kezd a Mercedes Kecskeméten
Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti gyárból a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
Az 50 milliárd forint értékű beruházáshoz a magyar kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít, a beruházással több mint 4400 munkahely jövője válik „betonbiztossá” – tette hozzá a miniszter.
Hangsúlyozta:
a világ egyik legnagyobb és legmodernebb autóipari vállalata döntött úgy, hogy óriási jelentőségű high-tech beruházást hoz Magyarországra, most amikor a világ autóipara „nem éppen az új beruházásokról szól”.
A vállalat ehhez szükséges karosszériaüzemet épít, és megkezdi a kecskeméti gyár technológiai felkészítését a tisztán elektromos autók szériagyártására – ismertette.
A miniszter a beruházást mérföldkőnek nevezte a Mercedes kecskeméti gyára, valamint a magyar gazdaság és autóipar szempontjából egyaránt.
Az ország autóipara Európa és a világ autóiparának zászlóshajója is, a klasszikus autóipari időszakot tekintve most nagy lépést téve afelé, hogy az elektromos autók gyártásában is hasonló pozíciót töltsön be a jövőben – mondta.
Hozzátette: akármilyen irányba megy a világ autóipara, akármilyen ütemben, a kecskeméti gyár és gyártás sorsa biztosított. Mindez tovább erősíti a magyar-német gazdasági együttműködést, a németek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, az összes külföldi beruházás egyötöde Németországból érkezett – sorolta. Fontosnak nevezte, hogy a Magyarországon működő német cégek 60 százaléka szerint javulni fog jövőre az üzleti helyzete, ami a járványhelyzetben biztató várakozás.
Kitért arra, hogy a világjárvány második hullámában a kormány olyan döntéseket hozott, amelyek megvédik az emberek egészségét és fenntartják a gazdaság működését. A magyar kormány világjárványra adott gazdasági válasza arról szól, hogy megvédje a munkahelyeket. A munkanélküliséggel szembeni harcban azokat a vállalatokat nevezte a kormány szövetségesének, amelyek a nehéz időszakban sem leépítenek, hanem megvédik a munkahelyeket és újakat hoznak létre, beruháznak, fejlesztenek.
Kiemelte: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy miközben az egész világon gyárakat zárnak be, tömeges elbocsátásokat jelentenek be, addig Magyarországon újabb és újabb beruházásokat jelenthetnek be az ország valamennyi pontjáról. Ezek a beruházások világosan bizonyítják: az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik. Az új korszak brutális versennyel indul, a gazdasági kapacitások újraelosztásáért. A bezárt gyárak nem nyitnak újra automatikusan, a cégek a hatékonysági nyomás alá kerülve azt keresik, hogy hol tudnak az eddiginél jobban, hatékonyabban, gyorsabban termelni. „Ma Magyarország ebben a versenyben aratott egy óriási győzelmet” – húzta alá.
Szijjártó Péter köszönetet mondott a kormány nevében a Mercedes többezer kecskeméti és Kecskemét környéki dolgozójának, akik a gyár odaköltözése óta fantasztikus teljesítményt nyújtottak, és az újabb beruházást lehetővé tették.
Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: Kecskeméten fogják gyártani az EQB, azaz a tisztán elektromos meghajtású autót, amelynek 2021 utolsó negyedévétől kezdődhet a sorozatgyártása. Az új modell világpremierje jövő tavasszal lesz. Az idén márciusban bejelentett új présüzem pedig 2022-ben megkezdi működését a közlése szerint.
A kecskeméti gyár 4400 dolgozójának kiemelkedő teljesítménye miatt esett a konszern választása ismét a kecskeméti gyárra, amelynek ezzel a vállalaton belül még fontosabb szerepe lesz – mondta.
Felidézte: tavasszal egy hónapra leállították a gyártást a járvány, és az alkatrészbeszállítás akadozása miatt. Az április végéig tartó kényszerszünetben számos védelmi intézkedést vezettek be, augusztus óta újból teljes üzemmel gyártanak.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere azt mondta: örömöt és büszkeséget éreznek az újabb beruházás miatt, amely több száz új munkahelyet teremt, valamint közel ötezer család jövője lesz kiszámíthatóbb és biztonságosabb. Az új gyárban a jövő autóit fogják gyártani, ebben Kecskemét lesz és marad egy jó darabig az első. A Mercedest korrekt és hűséges szövetségesnek nevezte, amelyre a nehezebb időkben is számíthatnak. A kormány az első pillanattól kezdve támogatta a beruházás megvalósulását, a fontos versenyt csak így sikerült megnyerni – mondta.
A kecskeméti gyárban 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.
MTI
Kiemelt kép illusztráció: Fotó: gomotors.net
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…