Hatalmas lebukás: Bajnai segítheti a Momentumot
Hétfőn délelőtt tartott megbeszélést Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Fekete-Győr András a Momentum volt elnöke egy kávézóban. A Magyar Nemzet szerette volna megtudni tőlük, hogy az önkormányzati vagy az EP-választásokban segíti-e majd a DatAdat a Momentumot, azonban mind a ketten meglehetősen idegesek lettek a kérdésektől.
A választásokhoz közeledve úgy tűnik, Bajnai Gordon ismét aktivizálta magát. A Magyar Nemzet korábban átfogó írásban bizonyította, hogy az ellenzékhez külföldről érkező több mint négymilliárd forint nagyobb része, és a Karácsony-féle 99 Mozgalom rejtélyes forrásból eredő félmilliárdjának egésze a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdatnál kötött ki. A baloldal 2022-es kampányát gyakorlatilag a DatAdat bonyolította le.
– Nem tudom, milyen DatAdatról beszél.
R.: – Nem ismeri a DatAdatot?
– A DatAdatról már hallottam.
– Fekete-Győr András így reagált a Magyar Nemzet kérdésére, hogy segíteni fogja-e a DatAdat a Momentum munkáját. A párt bukott elnöke azonban nem volt hajlandó érdemben többet mondani, így a megbeszélés részleteit sem árulta el.
„Szánalmasak önök. Szánalmas, amit csinálnak.” Ezt pedig már Bajnai Gordon mondta a feltett kérdésekre. A volt miniszterelnök szintén nem válaszolt érdemben semmire, helyette azt mondta, hogy nagyon sok sajtópert megnyert. Védekezésképpen pedig arról beszélt, hogy az ő szerepével kapcsolatban folyamatosan hazudik a sajtó. A Magyar Nemzet szerette volna biztosítani a lehetőséget arra, hogy elmondhassa, pontosan milyen szerepet is töltött be 2022-ben, de a sértegetésen kívül érdemi válasz erre sem érkezett. Heiter Dávid Tamás a külföldi pénzekről, azok sorsáról is szerette volna megkérdezni Bajnait, azonban ennél a pontnál már rácsukta az ajtót a riporterre.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Fekete-Győr András és Bajnai Gordon (Fotó: Fazekas Máté)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…