Harci morál: Egy kicsit másképpen az ukrajnai állapotokról
Már megszokhattuk, hogy a hazai média a kötelező hírek közléseinél annak az elvárásnak tesz szinte kivétel nélkül eleget, amire az Európai Unió kötelezi. Ugyanakkor, ha nem a liberálbolsi csatornákat nézegetjük, akkor észre kell vennünk, hogy a háttérelemző és kommentáló műsorok igyekeznek racionális képet festeni a pillanatnyi ukrajnai állapotokról.
Nézzük meg azonban, hogy mit is mond a másik oldal, az, amelynek a hírcsatornáit elzárták Európai népei elől, mivel onnan ugye csak propaganda érkezhet, nyugatról meg természetesen csak az igazság…
Gennagyij Alekhin harkovi ezredes, katonai szakértő szerint az ukrán fél hatalmas emberi veszteségeket szenved el. Az Azovsztal katakombáiból előjövő és magukat megadó neonácik és ukrán katonák azzal, hogy feladták a mariupoli üzemet, jelentős csapást mértek az ukrán fegyveres erők moráljára és pszichikailag meggyengítették az ukrán rezsim egészét.
Az ukrán védelem soraiban is jelentős pánikhangulat uralkodik, az ukrán fegyveresek igyekeznek megtartani a Donbassz kiugró pontját, amelynek déli részén nagyon heves harcok folynak és az orosz egységek lépésről lépésre haladnak előre. Az tapasztalható, hogy az ukránok a veszteségeket gyengén képzett tartalékosokkal és önkéntes területvédelmisekkel igyekeznek pótolni.
Miközben Zelenszkij a megszokott propagandát fújja Európának, egy újabb, a mariupolihoz hasonló helyzet van kialakulóban – véli a szakember.
Az ezredes megjegyzi, hogy az ukránok által beharangozott nagyszabású ellentámadás Harkovtól északkeletre, a kijevi ígéretek ellenére nem indult meg. Azt is részletezte, hogy milyen taktikát alkalmaznak az ukránok:
Először jönnek az úgynevezett nemzeti zászlóaljak, akik a médiaanyagok elkészítésének is felelősei. Lefotóznak valami objektumot, határállomást, majd szétkürtölik, hogy elfoglaltak egy települést. Közülük sokak büntetett előéletűek, illetve olyanok, akiket a börtönökből engedtek ki, hogy ezeket a feladatokat végrehajtsák. Akadnak köztük olyanok is, akiknek 10-15 éves életfogytig tartó büntetésüket engedték el. Közönséges bűnözők. Rabolnak, gyilkolnak, nemi erőszakot követnek el. Kifejezetten vadásznak az oroszbarát civilekre és azokra, akik együttműködtek az orosz katonai-polgári közigazgatással.
A szakértő megjegyzi, hogy ezek a zászlóaljak valójában nem szívesen vesznek részt az orosz fegyveres erőkkel vívott közvetlen összecsapásokban.
Ami pedig a Harkov körüli helyzetet illeti, az orosz egységek folyamatosan építik fel erőiket és növelik a tartalékaikat a háttérben – mondta Gennagyij Alekhin.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…
Megdöbbentette a wc az olimpiai faluban a sztárteniszezőt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olimpiai-falu-szoba_parizs-120x120.webp)
Döbbenetes állapotok uralkodnak az olimpiai faluban. Ez is érdekelheti: Orbán…