KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hálaadó Isten Tisztelet a Hazatérés Templomában az Ország Házába készülő Jobbikos képviselőkkel

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megtörtént az, ami akárcsak egy éve is elképzelhetetlen volt!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom az ország új alakuló gyűlésébe közel egymillió magyar választó képviseletében megkerülhetetlen politikai erejű képviselő csoportot küldött. Ez mindenképpen történelmi pillanat és lehetőség országunk és újra nemzetté válásunk folyamatában.

Hegedűs Lóránt tiszteletes a Budapest belvárosi Hazatérés Templomában hálaadó Istentisztelet keretében köszönte meg, hogy végre sor kerülhetett erre a sorsfordító esélyű eseményre.

Vona Gábor is megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a mozgalom sikeréhez. A párt és frakció elnök három pontra összpontosította figyelmét rövid beszédében, híven korábbi választási programjukhoz, az elszámoltatásra, a közbiztonságra és az adó csökkentésre. A három célcsoportra koncentrál majd elsősorban a Jobbik frakciója. Vona Gábor a hosszú távú programra utalva biztosította választóit, a mozgalom tagjait és támogatóit, hogy minden tevékenységével történelmi jogfolytonosságunk visszaállítására törekszik a Szent Koronánkhoz fűződő ősi alkotmányunkhoz történő visszatérésünk elősegítésével.

A Jobbik minden tevékenysége gazdasági függetlenségünk helyreállítására irányul a jövőben, akár folyamatos  „gazdasági szabadságharc” eszközével, hogy megtörhesse a multik magyarországi hatalmát, hogy a nemzet munkájának gyümölcse végre tartósan itthon maradjon, azokat gazdagítva kizárólag (minket magyarokat), akik keményen megdolgoztunk érte.

Elutasítva a máig bizonyíthatatlan és káros finn-ugorizmust, a Jobbik kezdeményezi hiteles gyökereink feltárása és széleskörű bemutatása céljából egy Magyar Őstörténeti Intézet felállítását, mert nem lehet jövője annak a Nemzetnek, amelyik nincs tökéletesen tisztában hiteles történeti múltjával.

A közelgő Trianon gyászos 90. évfordulója kapcsán a pártelnök június 4-ét Nemzeti Emlék nappá szeretné nyilváníttatni, egyúttal kijelentette azt is, hogy mivel nemzetünk nem azonos jelenlegi országunkkal, határon kívülre szakadt testvéreinknek nem csak a magyar állampolgárságért, hanem az ezzel járó szavazati jog megadásáért is harcolni fog, függetlenül a jelenleg még élő lakcímkártyához kötött bizonyított lakhatástól.

Befejezésül az Ország Házában történő jogos küzdelmükhöz megkerülhetetlen választói felhatalmazással Vona Gábor, a Jobbik elnöke, és a Magyar Gárda megalapítója, a mellette álló Gárdisták felé is fordulva hívő emberként a Jóisten segítségét kérte a kétharmadosok hatalmával szemben.

Reiner Péter, 2010. május 14.

Nemzeti InternetFigyelő



LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük