Gyurcsány szerint, amit Magyar Péter csinál az a “futtató fiúk k*rva tempója (videó)
A DK elnöke még futás előtt is Magyar Péterre gondol, hiszen elég sok fejfájást okoz neki, hogy a Fővárosi Közgyűlésben és a cégek vezetői között párttársait helyett tiszások lesznek. Gyurcsány Ferenc szerint ők anno még a fideszeseket sem rúgták ki a minisztériumokból pedig nagy ellenfelek voltak. Azért a fideszesek valószínűleg nem így emlékeznek. Az izzadságszagú magyarázatokból végül nem derül ki, hogy Fletó végülis miben ért egyet a Tiszával, pedig eredetileg ezért csinálta a videót. Infó nélkül azonban nem maradunk, hiszen kommentben egy mondat erejéig kapunk választ és kiderül az is, hogy Magyar Péter nem Karácsony Gergely ellenfele.
Bár a DK elnöke azt ígéri a videó elején, hogy azt mondja el, hogy a budapesti ügyek közül miben értenek egyet a Tiszával, de aztán annyira belelendül a sérelmek sorolásába, hogy nem tudjuk meg a nagy egyetértés tárgyát. Gyurcsány azzal kezdi a panaszáradatot, hogy
szerintem nem lehet játszani emberekkel.
Ez tőle önmagában is vicces, hiszen a sakktáblán, amikor tehette, úgy rendezkedett, mint Kovi a Bujaság kertje című filmjében. A más pártokból a DK-ba átcsábítgató elnöknek a problémája ugyanis az, hogy bár elég sok munkája volt benne, hogy ők legyenek a legerősebb párt a Fővárosban, most a Tisza megjelenésével és csúfos önkormányzati választási eredménnyel a háta mögött mindez dugába dőlt. Magyar Péter meg azt mondja, hogy hullani fognak a fejek. Ez Gyurcsány szerint
disznóság, ez mocskos dolog.
Egy olyan ember azonban, mint Fletó tudhatná, hogy ez a játék így működik. Nem csak képviselők, de cégvezetők, asszisztensek, sajtósok, sőt még portások is elveszíthetik a munkájukat attól függően, hogy mennyire bizalmatlan az új vezetés. Gyurcsány egyébként csak ne szóljon semmit, amikor úton-útfélen azzal fenyegeti a jobboldali újságírókat, hogy felkopik majd az állunk, ha ők jönnek. A Fidesz képviselőket meg a börtön várja. Ehhez képest Magyar csak a cégvezetőket akarja leváltani pedig valószínűleg nem csak Óbudán csinált disznóságokat a DK-s polgármester, hanem voltak “bulik” a Fővárosban is.
Söpörgetini politikában úgy, hogy nem modjuk meg, hogy kinek miért kell felelősséget vállani és kell kirúgdalni embereket az egész egyszerűen egetverő disznóság.
A nagy magyarázatok közepette azt is megtudjuk, hogy a budapestiek azért választották újra Karácsony Gergelyt, mert úgy voltak vele, hogy inkább rendben voltak a dolgok Budapesten, mint nem. Gyurcsány azt sem tudja, hogy mi a baj Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel. Szerinte ő jól végzi a dolgát. Igaz, hogy eddig csak azt szajkózta, hogy a csőd szélén van Budapest, de ezek szerint ez is jó munka.
Tisztességes cégvezetők
A DK elnöke szerint a fővárosi cégek vezetői között is vannak tisztességesek. Igaz, hogy nemrég még Karácsony Gergely is azt mondta, hogy itt az idő, hogy kevesebb ember legyen ezekben a cégekben és meg kell pályáztatni a posztokat újra, hátha vannak jobb vezetők, de Gyurcsány védi sajátjait. Bár Karácsony magyarázatánál is kilóg a lóláb, hiszen, ha új vezetőket akar, akkor miért osztogatott 10 milliós jutalmakat? Mindenesetre a cégvezetők leváltásáról egy érdekes hasonlat jut eszébe Gyurcsánynak mégpedig az, hogy
ez a futtató fiúknak a k*rva tempója. Így nem viselkedik tisztességes ember. Aki így viselkedik emberekkel, az így fog viselkedni az országgal is.
Majd jön a nagy kérdés, hogy ezek az új tiszás emberek, akiket Magyar küld, miben jobbak mint Pikó vagy Soproni, esetleg a DK-s polgármesterek bármelyike. Csendben jegyezzük meg, hogy Kiss László Óbudán még mindig letartóztatásban van, de Pestszentlőrincen Szaniszló Sándornál is ég a ház. Ha a többi DK-s polgármester is ilyen, akkor csak jobbak lehetnek.
Majd a döbbenetes hazugság és beismerés:
Amikor én annak idején miniszter lettem, nem keresgettem, hogy korábban abban a minisztériumban kik dolgoztak a Fidesz alatt is. Pedig a Fidesz igazából ellenfelem volt. Most meg az nem mondható, hogy Karácsony ellenfele mondjuk a Tisza Párt.
Mivel azonban Gyurcsány annyira a saját hatása alá került, egy kommentben tudtuk meg, hogy miben ért egyet a Tiszával, íme:
Na közben meg azt nem mondtam el, hogy miben van igaza a Tiszának.
Hát szerintem abban, hogy elnökük nem ül be a fővárosi közgyűlésbe. Szerintem ez helyes. Nem ez a dolga az elnöknek.
Nem is kell ezt a döntést kritizálni.
Mondom, szerintem.
Kroó Zita – Pesti Srácok
Kiemelt képen: Gyurcsány Ferenc / Fotó: facebook
ÉS AMIT TE CSINÁLSZ AZ MI ? TE SZERENCSÉTLEN VÁLASZTOTT.CSAK NEM MI ÁLTALUNK.MENJÉL A BUSBA MINDENKI JOL JÁR AKKOR.