Gyurcsány dühöng: a kormányt el kell zavarni
Azt eddig is tudtuk, hogy komoly bajok vannak a szemkilövető gondolkodásával.
Ma megjelent puffogása a facebookon ezt ismételten igazolta. Meglehetősen zavarosan megfogalmazott mondatban jelentette ki, hogy el kell zavarni a kormányt. Bizonyára azért, hogy majd ő, ezzel a zavaros agyával vezesse az országot feleségén keresztül.
Ezt írta szó szerint ez a bűnöző, ennyit tudott mára kiagyalni:
- A csirkefarhát árát korlátozni kell. Ez nemzeti érdek. Mondja a kormány.
- Az orosz gáz árának korlátozását meg kell akadályozni. Ez nemzeti érdek. Mondja a kormány.
-
A nemzeti érdek, hogy a nemzeti érdekre történő hivatkozást az alkalmatlanság és a gazemberség leplének használó kormányt el kell zavarni.
Gyurcsány Ferencet pedig terrorizmus vádjával végre bíróság elé kellene állítani!
Legfrissebb anyagaink:
Német katonák a Szejm előtt – Varsóban elszabadultak az indulatok
Schiffer András kiszúrta: Horn és Medgyessy nincs a listán – pedig a legnagyobb halak
Bismarck öröksége a Kremlben: Putyin üzent a németeknek
Szvasztika egy kiképző táborban
Fegyveres járőrök és cenzúra: Így mélyül a lengyel válság
Dugin: Trump elárulta a híveit, és most már semmit sem tehet
Munkacsoport a trauma kezelésére – de a kommentelők az adóemelésekről kérdeznek






















