KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyülekezik ma a szélsőbaloldal – de hol, miből és miért?

A pedofil- és antifa-botrányba keveredett Szikra milliókat gyűjtött

Már két és fél millió forintot gyűjtött össze a Jámbor András által vezetett Szikra Mozgalom arra a baloldali rendezvényre, amelyet a tervek szerint ma tartanak meg Budapesten. Az eredetileg háromnaposra tervezett rendezvény csupán egynapos lesz.

Több helyről is el kellett költözniük

Két baloldali, három vélemény, ahogy a mondás tartja, de mi erre ráturbózunk egyet, hiszen Donáth Annával és Ungár Péterrel fogok vitatkozni a Szikra táborában!

Nemrég ezzel a kis beharangozóval készült Karácsony Gergely párttársa, Jámbor András és csapata a szélsőbaloldali Szikra Mozgalom táborára. Azóta sokat változott a tábor helyzete, mivel sehol sem fogadták őket (el kellett költözniük például a szokásos helyszínről, Bodajkról is), ezért a Népligetbe települnek. Ezt a közösségi oldalán jelentette be a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Jámbor András.
Mint arról korábban beszámoltunk, a mozgalom gyűjtésbe kezdett, mondván, az új helyszín négymillió forint pluszkiadást jelent nekik, pedig a Népligetben nem három-, hanem csak egynapos lesz a találkozó, és az eredetileg tervezett zenekarok sem lépnek fel, legalábbis a frissen meghirdetett program szerint.

Állítólag milliókat kalapoztak

Információi szerint eddig csaknem két és fél milliót kalapoztak össze Jámborék az egynapos Szikra-táborra.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a Szikra-táborral kapcsolatban a Hír TV-ben arra emlékeztetett, hogy ezek a szervezetek felkészítik szimpatizánsaikat az őszi időszakra. Olyan embereket képeznek ki, akiknek van kedvük és elszántságuk arra, hogy ha kell, törjenek-zúzzanak, ha kell, összecsapjanak a rendőrökkel, kirakatokat törjenek be. Lehet látni, hogy az ellenzéknek fogalma sincs a valóságról, nem is óhajt azzal foglalkozni. Egyetlen esélyt látnak maguk előtt, hogy elkerülhetetlenül véget ér a nyár, jön az ősz, jönnek a hűvös idők, jön a rossz kedvünk hónapja, és ezek erre készülnek már most, hogy akkor majd legyen kikkel randalírozni az utcákon – hangsúlyozta Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője.

Ez is érdekelheti:  Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik nem figyelnek oda a gázfogyasztásukra

Botrányok elszámolás nélkül 

A pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalom pénzgyűjtése azért is érdekes, mert az egyesület a törvényi kötelezettség ellenére mindeddig nem tette közzé a 2022-es évre vonatkozó elszámolását, noha annak benyújtási határideje május 31. volt.

Azt egyébként szintén nem tudni, hogy honnan jött össze a pénz a mai táborra, annyi azonban bizonyos, az elmúlt években a Párbeszéd pártalapítványa rendszeresen támogatta a Szikra táborait, amelyekben kutatási tevékenységeket, offline és online eseményeket szerveztek, amelyek egy részét valamely partnerszervezettel közösen végezték. A szervezet egyik legfontosabb partnerének nevezte a Zöld Terasz Alapítványt – amely 2022-ben 11,1 millió forintot kapott a Párbeszéd pártalapítványától, valamint 1,2 milliót a Jelen Mindenütt Alapítványtól, azaz a Jelen nevű sajtóterméktől, amelyet 2021-ben a Niedermüller Péter vezette Erzsébetváros tízmillió forinttal támogatott –, amelynek kuratóriumi tagja a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához rejtélyes módon beérkezett 506 millió forintot kezelő Perjés Gábor.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Jámbor András a Szikra Mozgalom demonstrációján (Forrás: Facebook) 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Gyülekezik ma a szélsőbaloldal – de hol, miből és miért?

  1. REMÉLEM HOGY HAMAROSAN BENZINGŐZÖS LEVEGŐ KÖRNYEZETÉBE ÉRNEK ,ÉS MEGÉRKEZIK A SZIKRÁJUK ÁLTAL, AZ IGAZSÁG PILLANATA.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük