KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A brit titkosszolgálat feltételezett merénylete Orbán Viktor ellen

Az MI-6 brit titkosszolgálat száz ukrán nacionalistából álló diverzáns csoportot képezhetett ki arra, hogy eltegyenek láb alól olyan politikusokat, köztük Orbán Viktort, akik nem felelnek meg a nyugati politikai elvárásoknak – vélekedett a NIU VSE moszkvai főiskola docense.

Az Orbán Viktor meggyilkolására vonatkozó feltételezés a Rosszija 1 TV csütörtöki 60 perc című adásában hangzott el. Az MI-6 tevékenységét kommentáló szakember név szerint említette Orbán Viktort – hívta fel rá a figyelmet tudósítónk.

Az orosz katonai-diplomáciai forrásokból származó híreket a Rosszija 1 TV és a Ria Novosztyi a következőképpen tálalta:

Az MI-6 brit titkosszolgálat ukrán nacionalistákból álló 100 tagú egységet készített fel Afrikai bevetésre. Feladatuk politikai gyilkosságok és diverzáns akciók elkövetése, a kontinensen terjedő Moszkvai befolyás visszaszorítására.

James Clavely a brit külügy vezetője tavaly hosszú távú stratégiáról beszélt az orosz befolyás terjedésének megakadályozására.

A források szerint júliusban, Zelenszkij ukrán elnök londoni kérésre intézkedett, hogy az ukrán  biztonsági szolgálat (SBU), a felderítő hivatal (GUR) és a védelmi minisztérium segítsen a brit felderítésnek és a különleges légi szolgálatnak (SAS) 100 háborús tapasztalattal rendelkező ukrán nacionalista kiválasztásában.

Az angolok kiegészítő felkészítésben részesítették őket. Fő feladatukul diverzáns akciók végrehajtását kapták infrastrukturális létesítmények ellen, és oroszbarát afrikai vezetők meggyilkolására. A diverzáns különítmény Izmail kikötőből a szudáni Omdurman városba indul augusztus második felében.

A csapat parancsnoka Vitálij Prascsuk, a GUR alezredese. Vinnyicki területen született 1980-ban. A harkovi gazdasági-jogi egyetemen végzett, majd elvégezte az ukrán elnök mellett működő nemzeti államvezetési akadémiát. Részt vett az Luhánszki és a Donyecki Népköztársaság területén folytatott harcokban. 2014-2016 között felderítő-diverzáns egység parancsnoka volt. 2015-ben, a 73. tengerészeti különleges rendeltetésű erők (Szpeznaz) központi állományához tartozott. Részt vett a GUR és a brit titkosszolgálat közös zimbabwei különleges akcióiban.

Büntető eljárások is folytak ellene, gépkocsi lopásért, garázdaságért, lánya, és volt felesége bántalmazásáért.

Ez is érdekelheti:  Gyurcsány nem bírt magával a nyitónapon, Kövér László megvonta tőle a szót (videó)

London szempontjából logikusnak tűnik ukránok felhasználása Afrikában – állítja Alekszandr Dudcsak politológus, mert – mint állítja –  “a GUR ügynökei ismerik az orosz katonai taktikákat, ezért sokkal több hasznot hozhatnak Afrikában a brit koronának és az egész Nyugatnak”.

Andrej Szuzdaljcev, a NIU VSE docense emlékeztetett, “óvatosnak kell lenni az MI-6 esetében, mert rendkívül hazug szervezet. Bonyolult felkészíteni egy alakulatot afrikai terepen végzett munkára. Ukrajnában még maradhattak olyan szovjet szakemberek, akik részt vettek az angolai konfliktusban. Lehetséges, hogy megkeresték őket” – mondta. Ilyen diverzáns egységek megjelenése nagyon veszélyes lehet, idegen zászlós műveletek miatt. Például terrorakcióikat hajthatnak végre orosz katonai egyenruhába öltözve – figyelmeztetett Szuzdaljcev.

A Nyugat jól átgondolt lépést tett Oroszország és az Észak-afrikai országok ellen. Gyors elhatározásra kell jutni, hogyan lehet fellépni vele szemben – vélekedett az orosz titkosszolgálati szakértő.

Moszkva, 2023. augusztus 19. szombat (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt kép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “A brit titkosszolgálat feltételezett merénylete Orbán Viktor ellen

  1. Nagybritanniában, most a kínai befolyás lehetővé tételéért itéltek el több külügyi munkatársat – eredmény nélkül, mivel a kínai tőke jól szervezett és hatékony.Angliának szüksége van rá.Lehet, hogy ezért bízták az orosz befolyás elleni harcot az ukránokra. De ez is rossz döntésnek látszik, mert ehhez a
    külső támogatás nem elég és Ukrajnának nincs erre ereje.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük