„Gépkarabélyaik és kézigránátjaik vannak” – a legtöbb migráns a szerb-magyar határon próbál az EU-ba jutni
Buszokkal szállították el a migránsokat a Szabadka környéki erdőkből a szerbiai hatóságok. Az akciót azután hajtották végre, hogy az elmúlt időszakban mindennapossá váltak a lövöldözések a környéken, a helyiek pedig már sokszor ki sem mernek menni az utcára. A korábbi hasonló akciók után azonban a migránsok néhány órán belül visszatértek – a helyiek attól tartanak, hogy ez most is így lesz.
Rabszállító kocsik és rendőrautók vonultak kedden délelőtt a makkhetesi erdő felé, Szabadka külterületén. „Tíz perccel ezelőtt két autóbusz tartott az erdő felé, biztos, hogy a migránsokat gyűjtik be. Reggel 8 óra körül rendőrautó, öt terepjáró, ezek nem rendőrségi járművek voltak. Még nem jöttek ki az erdőből. Lövöldözést ezúttal nem hallottam” –mondta egy helybéli férfi, Cedo Japundza.
A hatóságok később összesen két autóbusznyi migránst szállítottak el a területről, akiket a befogadóközpontokba vittek.
Az obrenovaci migránstábor teljesen megtelt, így akinek még jutott hely, azok a kerítésen keresztül adogatták ki az ételt társaiknak. Akik pedig már nem fértek be a központba, azok az erdős területeken telepedtek le. Többen közülük csak pár napot maradnak, és már mennek is tovább.
„Nagyon sok migráns van itt. A táborban már nincs hely mindenkinek. Én sem jutottam be.
„Ez az erdő is tele van emberekkel. Ők mind itt alszanak. Nem maradunk itt sokáig. Amint lehet tovább megyünk Európába”
– mondta egy afgán férfi, aki pár napja érkezett.
A táborlakók azt mondják, a felfegyverzett maffiatagok már szinte minden országban jelen vannak. Egy magát pakisztáninak valló migráns azt is elmondta, hogy milyen fegyvereket látott.
„Fel vannak fegyverkezve, AK-47-es gépkarabélyaik és kézigránátjaik is vannak. Elveszik a pénzünket, a telefonjainkat.
Nem tudom kik ők, de mindenhol ott vannak. Bulgáriában is találkoztam velük, Szerbiában és Boszniában is van belőlük. Ha nem adsz nekik pénzt, lőnek” – fogalmazott a férfi.
A nyugat-balkáni útvonal egyre aktívabb, az illegális bevándorlók tömegesen érkeznek Szerbiába.
A legtöbben továbbra is a szerb-magyar határon akarnak illegálisan átjutni az Európai Unió területére.
És nagyon sokan erőszakosan. A nyilvánosságra kerülő felvételeken látszik, hogy a migránsok husánggal a kezükben, arcukat eltakarva érkeznek a határzárhoz.
Rángatják, átvágják, megbontják a határkerítést, sőt nyíltan fenyegetik a magyar hatóságokat.
A videóhoz azt írták: őket akarja Európába beengedni Brüsszel.
Még a jövő évi európai parlamenti választások előtt el akarják fogadni az Európai Unió migrációs és menekültügyi csomagját Brüsszelben – erről beszélt a Belügyminisztérium államtitkára. Rétvári Bence hangsúlyozta: Magyarország továbbra is ellenzi a paktumot, az ugyanis nem visszaszorítaná, hanem segítené a migrációt.
„Másodperc logika alapján, tyúklépés logika alapján belső koalíciós feszültségek alapján hoznak erről döntést. Senki se arról beszél, hogy ennek hosszútávon milyen kihatása van! Hanem arról beszél, hogy mindenkinek emberi jogai vannak, az illegális migránsoknak is emberi jogai vannak, és arra nincsenek tekintettel, hogy ezek az illegális migránsok átvágják a kerítést, átmásznak rajta, megdobálják a rendőröket,
fegyver van náluk, tehát nem alapjogi chartával a hónuk alatt érkeznek”
– mondta Rétvári Bence.
Az államtitkár hozzátette: mindenkinek el kell döntenie, hogy a törvények vagy az embercsempészek oldalára áll. Magyarország pedig a törvények oldalán áll.
hirado.hu
Kiemelt képen: Szerb csendőrök illegális bevándorlókat vesznek őrizetbe a magyar határ közelében, Szabadkánál, 2023. szeptember 12-én. (Fotó: MTI/AP/Szerb belügymin.)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…