KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gabonban háziőrizetbe vették az ország elnökét (videók)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gabonban a hatalomátvételt bejelentő hadsereg közölte, hogy az ország elnöke, Ali Bongo „házi őrizetben van, családja és orvosai körében”. Emellett a lázadók bejelentették, hogy az államfő egyik fiát hazaárulás gyanújával letartóztatták.

A hatalmat átvevők Gabonban azt is közölték, hogy létrehozzák az Átmeneti Bizottságot és helyreállítják az állami intézményeket.

Mint azt már korábban megírtuk, Gabonban ma hajnalban a hadsereg, közvetlenül a választási eredmények kihirdetése után magához ragadta a hatalmat. Sokáig nem lehetett tudni, hogy a választásokat megnyert elnök, Ali Bongo Ondimba, hol tartózkodik.

Közben egyre több videó jelenik meg a közösségi hálózaton a Gabonban történtekről. Amit egyelőre ezekből ki lehet venni, az az, hogy a lakosság egyáltalán nem ellenségesen kezeli a hatalmat megragadó hadsereg katonáit, inkább azt lehet látni, hogy az emberek örömmel fogadják a katonákat, egyesek táncolnak is.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: