KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Forbes: Ukrajna katasztrofális veszteségeket szenved az ellentámadásban

Ukrajna széles körben várt ellentámadása során a kijevi erők jelentős mennyiségű páncélost veszítettek, köztük több tucat nyugati szállítású harckocsit és gyalogsági harcjárművet – jelentette kedden a Forbes.

A kiadvány szerint elemzők úgy vélik, hogy az ukrán hadsereg 47. rohamdandárjának és 33. gépesített dandárjának június 8-án az oroszországi Zaporozsjei régióban lévő Malaja Tokmacska város közelében lévő aknamezőn való átkelési kísérlete “még katasztrofálisabbnak” bizonyult, mint azt korábban gondolták.

Annak ellenére, hogy aknamentesítő járműveket vetettek be, köztük több volt finn Leopard 2R-t és egy német gyártmányú Wisent, úgy tűnik, az ukrán harccsoportnak nem sikerült alaposan megtisztítania az aknamezőn átvezető utat. A Wisent és három Leopard 2R aknára futott, akárcsak több, az Egyesült Államok által szállított M-2 Bradley, miközben a dandár orosz tüzérség és a légierő tüze alá került.

A több órán át tartó sikertelen áttörés következtében a szakértők becslése szerint nem kevesebb, mint 25 ukrán jármű semmisült meg, köztük tizenhét M-2 Bradley, négy Leopard 2A6 harckocsi, három Leopard 2R és egy Wisent.

A Forbes megjegyezte, hogy míg az egy Wisent elvesztése nem jelentős, hiszen az ukrán hadseregnek még tucatnyi van belőle, a többi veszteség jelentősebbnek bizonyult.

A 47-33. dandár harccsoport elvesztette Ukrajna M-2-eseinek közel egyötödét, Leopard 2A6-osainak egyötödét és Leopard 2R-einek felét – állította a kiadvány, rámutatva, hogy Kijev egy egész zászlóaljnak megfelelő mennyiséget veszített egyetlen elfuserált támadás során.

Bár Washington már ígéretet tett arra, hogy több M-2-es járművet biztosít Kijev június 8-i veszteségeinek pótlására, Ukrajna európai szövetségesei még nem egyeztek bele, hogy több Leopard 2A6-ost adjanak, és szó szerint nem maradt több Leopard 2R, amit elküldhetnének – jegyezte meg a Forbes.

Közben Kijev elismerte, hogy a sokat emlegetett ellentámadása nem halad olyan gyorsan, mint remélte. Szerdán az ukrán médiának nyilatkozva az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője, Olekszij Danyilov kijelentette, hogy az orosz csapatok kemény ellenállást tanúsítottak, és elismerte, hogy az orosz erők által lerakott hatalmas aknamezők kihívást jelentő akadálynak bizonyultak.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter alaposan lehűtötte az őt provokáló riportert

Az orosz védelmi minisztérium arról is beszámolt, hogy Kijev nagyszabású támadása eddig nem járt eredménnyel. Vlagyimir Putyin orosz elnök “katasztrofálisnak” nevezte Ukrajna veszteségeit, és kedden azt állította, hogy Kijev 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített az előrenyomulás kezdete óta.

Orosz Hírek

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük