Ez volt Kádár amnesztiája…
1963. március 21-én az új Országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János bejelentette az “általános” amnesztiát. Az 1956-os forradalom vérbe fojtása után a megtorlás időszaka következett. Akit börtönbe zártak, még a “szerencsésebbek” közé tartozott, ugyanis sok mártír a vallatások és kínzások közepette lelte szörnyű halálát.
Voltak, akik kihallgatás közben „kiestek” az emeleti ablakokból, de olyanok is, akiket már nem tudott újraéleszteni az Andrássy út 60. orvosa, ezért az éj leple alatt kiültették a Városliget valamelyik padjára. Senki sem tudja pontosan, hányan voltak ezek az áldozatok, ahogy azt sem, hány ember tűnt el nyomtalanul azután, hogy hajnalban elvitték otthonából. Sokakról a mai napig nem tudni, mi történt velük a forradalom leverését követő totális megtorlás alatt. Aki túlélt, a börtönökben raboskodott teljes reménytelenségben, hiszen akkor még senki sem sejtette, hogy hét év múlva amnesztiát hirdet Kádár.
Kegyelmet kaptak mindazok, akik a “személyi kultusz éveiben hatalmukkal visszaéltek”, az “ellenforradalmi cselekmények” miatt elítéltek, valamint akik 1957–63. között követtek el államellenes bűncselekményt. Az amnesztia nem terjedt ki a fegyveres harcok azon résztvevőire, akiket gyilkosság vádjával is elítéltek, a hűtlenség miatt elítéltekre, valamint a visszaesőnek minősítettekre – összességében több száz politikai elítéltre.
Hogy mennyire nem terjedt ki, arra ékes bizonyíték, hogy 1970-ben is hirdettek közkegyelmet, ami elvileg minden 56-os elítéltre ki kellett volna, hogy terjedjen. Valahogy mégsem így történt. Még 1973-ban és 1974-ben is engedtek ki ötvenhatosokat a börtönökből.
“Kádár János persze, nem humanitárius megfontolásból mondott igent az 1963-as közkegyelemre, hanem azért, hogy az ENSZ levegye napirendjéről a „magyar kérdést”, és rezsimje számára megteremtse a nemzetközi elfogadottságot. Persze, Kádár hazudott, amikor a burmai diplomatából ENSZ-főtitkárrá lett U Thant látogatásakor a Csepel Művekben kijelentette, hogy Magyarországon nincsenek politikai foglyok a börtönökben.” (24.hu – 1956. Kádár haknija – az 1963-as amnesztia).
“A szabadság, ha feltételes is, ezerszer jobb és értékesebb, mint a börtönpince. De tudva azt, hogy a feltételesen szabadlábra helyezett politikai elítéltek továbbra is rendőri felügyelet alatt állnak, tudva azt, hogy sorsuk a Hatóság kénye-kedvétől függ, tudva azt, hogy a mindennapi kenyér megkeresése súlyos gondokat és nehézségeket jelent számukra – fel kell hívnunk a közvélemény figyelmét a magyarországi közkegyelmi intézkedésnek erre a súlyos és mindeddig leplezett visszásságára.” (Irodalmi Újság,1963. június 15.)
Szőnyi Balázs, Hungary First
Források: PaprikaBlog; Wikipédia, Mult-kor.hu.
Kiemelt kép: Kádár 1957. május 1.