„Ez minden, csak nem békefelhívás” – Dömötör Csaba az EP orosz-ukrán háborúról szóló határozatáról
Két igazán súlyos pont van az Európai Parlament héten elfogadott, az orosz-ukrán háborúról szóló határozatában – jelezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a közösségi oldalán közzétett videóbejegyzésében.
Dömötör Csaba kiemelte: a határozat hetedik pontja szerint növelni és gyorsítani kell a fegyverszállításokat Ukrajna irányába.
A szövegben egy konkrét felsorolás is van, amely szerint még több harckocsit, még több páncélozott járművet és még több lőszert küldenének, következő lépésként vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétarendszereket – ismertette.
„Ez minden, csak nem békefelhívás. Sokkal inkább egy nagy lépés a háborús eszkaláció felé”
– fogalmazott.
A határozat huszonhatodik pontjában pedig felszólítanak az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagok és az urán teljes embargójára, azaz teljesen megtiltanák az orosz olajon túl a gáz és a nukleáris fűtőelemek behozatalát is – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.
A kormánypárti politikus hozzátette: az embargóval az Európai Parlament nem csak a korábbi szankciókat támogatja, hanem az inflációt is. A rekordokat döntő infláció fő oka ugyanis az, hogy elszálltak az energiaárak. Az pedig a szankciók miatt van. Ha teljes embargót hirdetnek, az garancia a további áremelkedésekre. Azt hiszem, ez nagyon nem jó irány – mondta.
„Lesz vitánk a következő hetekben” – jelezte Dömötör Csaba.
Az EP-határozatot a baloldali pártok odakint megszavazták. Csak a szokásos – jegyezte meg videóbejegyzése végén.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…
Váratlan fordulat: Ukrajna kész tárgyalni Oroszországgal
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/kuleba_wang-yi-120x120.webp)
Dmitrij Kuleba szerint a tárgyalásoknak „racionálisnak” kell lenniük, és a…