KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Európa árulóiról – a színfalak mögül: Morvai és Gaudi strasbourgi beszélgetése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Európai Parlament október 5-8. közötti strasbourgi plenáris ülésének tanulságait elemzi Morvai Krisztina EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő.

Merkel német kancellár és Hollande francia elnök látogatása és az annak kapcsán rendezett vita világossá tette: egyre nagyobb a szakadék az európai emberek tapasztalatai és véleménye, illetve az európai vezető politikusok szavai és tettei között a bevándorlás kérdésében (is). Erre utalt a vitában Morvai Krisztina és Balczó Zoltán az általuk felemelt molinóval, amelynek felirata: „Merkel, Hollande: Önök elárulták Európát”.

Morvai Balczó

A beszélgetésben e téma mellett szóba került a felvidéki magyarok drámai helyzetével foglalkozó strasbourgi meghallgatás, a vörösiszap katasztrófa 5. évfordulója alkalmából tartott vita és nem utolsósorban az is, hogy az európai döntéshozóknak már Hunyadi és a déli harangszó is „politikailag inkorrekt”.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv bizonyítja, hogy Varga Judit félt Magyar Pétertől

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Európa árulóiról – a színfalak mögül: Morvai és Gaudi strasbourgi beszélgetése

Hozzászólás a(z) urogdine bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük