KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EU tagállamok új választások kiírását szorgalmazzák Koszovóban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Franciaország és Németország vezetői sürgetik Koszovót, hogy tartson új választásokat több északi településen, remélve, hogy ezzel enyhíthetik a feszültséget a térségben, miután a helyi szerbek heves tiltakozásba kezdtek az albán polgármesterek megválasztása miatt.

Emmauel Macron francia elnök, miután csütörtökön Moldovában találkozott Vjosa Osmani koszovói elnökkel és szerb kollégájával, Aleksandar Vuciccsal, újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy ő és Olaf Scholz német kancellár is a szavazás újabb fordulóját szorgalmazta a vitatott körzetekben.

„Arra kértük a két felet, hogy a lehető leghamarabb szervezzenek új választásokat ezen a négy településen, és Koszovó vállalja, hogy a szerb fél egyértelműen részt vesz ezeken a választásokon”

– mondta Macron, hozzátéve, hogy a szerb önkormányzatok társulásának létrehozását is szorgalmazta annak érdekében, hogy az északi körzetek nagyobb autonómiát kapjanak.

A hét elején zavargások törtek ki Szerbiától elszakadt Koszovóban, miután a kormány a csekély, mindössze 3,5 százalékos választási részvétel ellenére érvényesítette a választási eredményeket északon, és megerősítette több albán nemzetiségű polgármester győzelmét a többségében szerb városokban. A NATO biztonsági erőivel való összecsapásokban hétfőn legalább 52 szerb tüntető, valamint a KFOR 30 katonája sérült meg.

Bár a koszovói elnök szerint lehetséges lenne új választásokat tartani, megjegyezte, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a helyi lakosok 20 százaléka támogatja a legutóbbi szavazás visszavonását.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: NATO-katonák járőröznek a koszovói Zvecan utcáin 2023. június 1-jén. © AFP

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük