EU: a tagállami külügyminiszterek délután terjesztik elő a szankciók első csomagját
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei kedd délután tervezett informális találkozójukon terjesztik elő a szankciók első csomagját válaszul arra, hogy Oroszország a délkelet-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság önállóságának elismerését jelentette be – közölte az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke kedden.
Ursula von der Leyen uniós bizottsági, és Charles Michel uniós tanácsi elnök közös közleménye szerint a Moszkvával szemben bevezetni tervezett megszorító csomag javaslatai között szerepel azok szankcionálása, akik részt vettek a szakadár ukrán tartományok függetlenségét elismerő jogellenes döntésben.
A megszorító intézkedések továbbá célba kívánják venni azokat a bankokat, melyek orosz katonai és egyéb műveleteket finanszíroznak az érintett területeken. Meg kívánják akadályozni, hogy az orosz állam és kormány hozzáférjen az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz, szolgáltatásaihoz, illetve korlátozni kívánja a helyzet elmérgesedését szolgáló és agresszív politikák finanszírozását. Korlátozni kívánja a két szakadár régió és az EU közötti kereskedelmet annak biztosítására, hogy a felelősök egyértelműen érezzék jogellenes és agresszív cselekedeteik gazdasági következményeit – írták.
„Az EU felkészült és kész további intézkedések elfogadására, ha a fejlemények azt szükségessé teszik” – szögezték le.
Von der Leyen és Michel továbbá törvénytelennek és elfogadhatatlannak nevezte az orosz döntést, mely – mint írták – sérti a nemzetközi jogot, Ukrajna területi egységét és önállóságát, illetve tovább mélyíti a válságot.
Mindkét elnök üdvözölte az uniós tagállamok töretlen egységét és eltökéltségét, hogy határozottan és gyorsan reagáljanak Oroszország jogellenes fellépéseire, szorosan együttműködve a nemzetközi partnerekkel.
Végezetül hangsúlyozták: az Európai Unió továbbra is teljes szolidaritást vállal Ukrajnával, és egységesen támogatja önállóságát, területi egységét.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…