Enerhoatom: a zaporizzsjai atomerőmű nem kap áramot a külső fővezetékről
Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben az éjjel megszűnt a 750 kilovolt feszültségű külső fővezeték áramellátása – közölte csütörtökön az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami vállalat.
“Ezt követően a nukleáris létesítményt át kellett kapcsolni az egyetlen rendelkezésre álló 330 kilovoltos tartalékvezetékre, amelynek lekapcsolása a külső áramellátás elvesztésével, azaz egy újabb teljes áramszünettel fenyeget”
– figyelmeztetett közleményében a vállalat.
Az Enerhoatom szerint ebben az esetben a nukleáris és sugárbiztonságot fenyegető fő veszély az, hogy a zaporizzsjai atomerőmű négyes reaktorblokkja jelenleg úgynevezett forró leállás üzemmódban van, amelyet az oroszok az üzemeltetési engedély feltételeit megsértve alkalmaztak”
– hangsúlyozta az állami cég.
Tarasz Tkacs, az Enerhoatom megbízott ügyvezető igazgatója szerint ha a külső áramellátás teljesen megszűnik, az erőmű fő keringető szivattyúi kikapcsolnak, és a reaktor “természetes keringető” üzemmódba kapcsol. Ebben az esetben sürgősen le kell hűteni – emelte ki. “A zaporizzsjai atomerőmű orosz megszállásának folytatódása, az, hogy a létesítményt illegitim és felkészületlen orosz vezetés irányítja, amely semmilyen felelősséget nem vállal a nukleáris és sugárbiztonságért, folyamatosan közelebb hozza az erőművet a katasztrófához” – figyelmeztetett az Enerhoatom. A vállalat sürgette, hogy éppen ezért a létesítmény fölötti teljes ellenőrzést haladéktalanul vissza kell adni a legális üzemeltetőnek, vagyis az Enerhoatomnak.
Az UNIAN ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy jelenleg nem termel áramot Európa legnagyobb teljesítményű, az orosz-ukrán frontvonal közvetlen közelében fekvő – tavaly március óta orosz megszállás alatt álló – atomerőműve. Hat reaktorblokja közül öt “hideg leállás” üzemmódban van július 25. óta, egyedül a négyes reaktor van “forró leállásban” az erőmű gőzellátásának biztosítása érdekében. Kijev szerint ez azonban veszélyes, a négyes reaktort is “hideg leállásba” kellene helyezni, mert hosszú ideje nem végezték el rajta a szükséges karbantartási munkákat.
Kiemelt kép: Konsztantyin Mihalcsevszkij/RIA Novosztyi