KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elon Musk: Megpróbálják lerombolni a szólásszabadságot az Egyesült Államokban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa saját Twitter oldalán jelentette be, hogy jelentősen lecsökkentek a cég bevételei.

Musk meglátása szerint ez azért következett be, mert az aktivista csoportok jelentős nyomást gyakoroltak a hirdetőkre. Musk úgy véli mindez annak ellenére történt, hogy a tartalommoderálás szabályai semmit sem változtak.

Mint emlékezetes a milliárdos a közelmúltban vette meg az Egyesült Államokban és a nyugati országokban közkedvelt közösségi platformot, ahol azonnal elkezdte a rendvágást. Több korábbi vezetőt kirúgott, majd jelentős létszámcsökkentést jelentett be a cég dolgozóinál. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy visszaállítja a korábban törölt felhasználók fiókjait, többek között Donald Trump korábbi amerikai elnökét is, amelyet már meg is tett.

 

 

Kiemelt kép: AP

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  A rafinált román miniszterelnök magyarellenes hergelése - ügyes

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük