KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elindult a folyamat, elkezdte önmagát felzabálni az Európai Unió – Varga Judit szerint az EP politikai zsarolótestületként működik

Az EP jogi eljárást készít elő az Európai Bizottság ellen a jogállamisági mechanizmus ügyében – tájékoztat az MTI.

David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke felkérte a testület jogi szolgálatát, hogy készítsenek elő jogi eljárást az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételekről szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt – olvasható az elnök sajtóirodájának szerdai közleményében.

A képviselőcsoportok vezetőinek tanácskozása után Sassoli azt mondta újságíróknak:

„Azok az uniós tagállamok, amelyek megsértik a jogállamiságot, nem kaphatnak uniós forrásokat. Tavaly az EP keményen küzdött egy olyan mechanizmusért, amely biztosítja ezt, az Európai Bizottság azonban eddig vonakodott ennek alkalmazásától”.

Hozzátette: az Európai Unió a demokrácia és a jogállamiság elveire épülő közösség.

„Ha ezek az elvek valamelyik tagállamban veszélybe kerülnek, az EU-nak fel kell lépnie védelmük érdekében.”

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán közreadott bejegyzésében így fogalmazott:

az Európai Parlament folytatja ámokfutását és beváltja ígéretét, azaz tényleg jogi eljárást kezdeményez a Bizottsággal szemben.

Varga Judit egyértelműen fogalmaz, amikor azt írja:

…az EP teljesen kiesett valós szerepéből, politikai zsarolótestületként működik,…

Az igazságügyi miniszter teljes bejegyzése így szól:

Most jött a hír: az Európai Parlament folytatja ámokfutását és beváltja ígéretét, azaz tényleg jogi eljárást kezdeményez a Bizottsággal szemben.
Hová jutottunk? Rivalizáló intézmények fenyegetik egymást ahelyett, hogy a közösség érdekeit szolgálnák és rendeltetésük szerint működnének.

Ha még mindig nem lenne egyértelmű, az EP teljesen kiesett valós szerepéből, politikai zsarolótestületként működik, így zsákutcának bizonyult, hiszen kizárólag saját ideológiai érdekeit képviseli.

A magyar válasz a megoldás: növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét
Addig is egy kis színes a téma kapcsán a hétfői stockholmi panelbeszélgetésről:

Források: MTI/Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldala

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük