Elhurcolták, megkínozták, majd kivégezték az ukrán bloggert – az ukránok
Virághalmy Sarolta vendége volt Magyar B. Tamás kollégánk a Magyar Jelen „Kinek a háborúja” című podcastjének, amelyben olyan súlyos és tragikus eseményről számolt be Tamás, ami az egyik ukrán blogger barátjával történt, akivel nem sokkal korábban még tudott közvetlenül kommunikálni, majd, akit nem sokkal később az ukránok elraboltak, megkínoztak, majd meggyilkoltak.
Mint ahogyan Tamás megfogalmazta a beszélgetés során, az olyan rezsimeknek, mint amilyen a Zelenszkij-rezsim is a legnagyobb ellensége az igazság.
Természetesen a beszélgetés során szóba kerül Zaharova beszámolója Zelenszkij hamis-zászlós terveiről, a Telexen megjelent, Tamást orosz propagandistának bélyegző cikkről, majd Tamásnak az erre adott határozott, kemény válaszáról is, és természetesen arról, hogy Zelenszkij rezsimje mit képes megtenni azért, hogy hatalomban maradjon.
A teljes beszélgetés Magyar B. Tamással (Tamás a Krímből) itt tekinthető meg:
Legfrissebb anyagaink:
Szélkakas média és globalista behódolás: Így rezsimezi a nemzeti múltat az Index a tiszás külügyminiszter kedvéért
Alvó diákokra támadt az ukrán légierő – Hat tinédzser meghalt, 39 megsérült
Surányi György üzent – és az üzenet nem a Tisza-szavazóknak szól, hanem róluk
Bukik a tiszás lejárató kampány: Dr. Schiffer Andrással indít jogi háborút dr. Gaudi-Nagy Tamás a kormányfői önkény ellen
Elfelejtett csíksomlyói példaképek… Écsy János OFM
Elment aki mellénk állt és lehet, hogy vele a remény is tovaszállt
A tiszaújvárosi üzemben történt robbanás háttere: Dr. Tóth Máté súlyos nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztet






















