KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elemzők szerint Orbán megítélése, az ellenzéki vízió hiánya és az ukrajnai háború is döntően befolyásolta a választások kimenetelét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Orbán Viktor kormányfő megítélését, az ellenzék “kudarcos” mozgósító kampányát és víziójának hiányát, valamint az ukrajnai háborút jelölték meg a vasárnapi országgyűlési választás eredményének főbb okaiként a XXI. Század Intézet választásértékelő kerekasztal-beszélgetésén részt vevő elemzők kedden Budapesten.

Závecz Tibor, a Závecz Research alapító-ügyvezetője a Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényen arról beszélt, hogy az ukrajnai háború kapcsán a Fidesz-KDNP narratívájának az ereje sokkal nagyobb volt, mint az ellenzéké, az “túlment” a kormánypártok meglévő, elkötelezett szavazóbázisán.

Kijelentette, a kormánypártok “elmeneteli szándékot” megerősítő kampányt, míg az ellenzék “kudarcos” mozgósítási kampányt folytatott. A “hardcore” ellenzéki szavazókat bombázták üzenetekkel, feleslegesen – tette hozzá Závecz Tibor.

Az ellenzéki vereség másik fő okaként a vízió hiányát jelölte meg. Az elmúlt években nem derült ki semmilyen olyan alternatíva, amely “el tudta volna mesélni az embereknek” az Orbán Viktorhoz és a Fideszhez képesti más Magyarország vízióját – mondta Závecz Tibor, aki szerint az ellenzék el volt foglalva az “összerázódás különböző státuszaival”, nem volt ideje és szellemi kapacitása arra, hogy a magyar társadalomnak egy olyan víziót adjon, amely túlmegy azon: “nem akarom” Orbán Viktor hatalmi rendszerét megtartani.

Závecz Tibor szerint az is hiányzott az ellenzéknél, hogy érzelmileg tudjon azonosulni a társadalom egy részével, tudjon hozzá kapcsolódni, kötődni.
Kitért arra is, hogy amikor az ellenzék az összefogás kapcsán végre eljutott egy nyugvópontra, új helyzet állt elő Márki-Zay Péter megjelenésével. Így “egy kicsit lehetett az egészet kezdeni elölről” – fogalmazott Závecz Tibor, aki szerint most ellenzéki oldalon a szervezeti szétesés jelei figyelhetők meg.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint a vasárnapi voksolás valójában miniszterelnök-választás volt, azt kellett eldönteni: Orbán Viktor maradjon, akit ismerünk, megszoktunk, “tudjuk, hogy mit várhatunk tőle”, vagy pedig egy kísérletbe bocsátkozunk és “Márki-Zay Pétert emeljük trónra”. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének a felmérések szerint sem volt soha többsége Orbán Viktorral szemben – jegyezte meg.

Kitért arra is, szerinte a közvélemény-kutatók ott tévedtek, hogy nem értették meg, mi az a nagyon egyszerű dilemma, ahogy felfogják az emberek a választást.

Mráz Ágoston Sámuel elmondta, az ellenzék erősen polarizált, a közös lista papíron megvolt, az egység valójában nem létezett és a választók érezték, hogy ez nem egy egységes ellenzék. “Ez is egy komponense volt annak, hogy nem szavaztak bizalmat ennek az ellenzéknek” – fogalmazott.

Mráz Ágoston Sámuel kijelentette: az integráció egyetlen járható útja egy tehetséges vezető felbukkanása lenne. “Ez a Fidesznek a megkerülhetetlen versenyelőnye” – mutatott rá, majd úgy fogalmazott: “Orbán Viktor egy roppant tehetséges politikus, aki ezt a kőkemény politikai munkát el tudta végezni, hogy valódi egységbe szervezte azt a politikai közösséget, amelyet irányít”.

Azt mondta, Gyurcsány Ferencnek van politikai tehetsége, de neki az “ősproblémája” a népszerűtlensége, ami miatt nem tud előállni és vezetni egy közösséget, hanem mindig valakit előre kell tolnia, aki láthatóan ezt a munkát nem tudja kellő minőségben elvégezni.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a háborús helyzetben Orbán Viktor tapasztalata versenyelőnyére vált.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója szerint is döntő szerepe volt a háborúnak a választás végeredményében.
Rámutatott, a háború egy olyan helyzetet teremtett, amelyben a biztonság és a stabilitás igénye került a kampány középpontjába.
Így nagyon nehéz lett bármilyen vezetőnek az ellenzéki oldalon, hogy a hatalomban lévő és az üzeneteit az előbbi alapértékekre összpontosító, kompetens és döntésképes miniszterelnökkel szemben érvényesüljön – mondta.

Hann Endre szerint a Jobbik szavazóinak is kulcsszerepe volt a választás kimenetelében, ugyanis jelentős részük a Mi Hazánk Mozgalomhoz vándorolt.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese is arról beszélt, hogy miniszterelnök-választás volt vasárnap, és azt mondta, hogy a választók alkalmasabbnak találták az ország vezetésére Orbán Viktort, mint Márki-Zay Pétert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét.

A választási eredményben szerinte nagy szerepe volt a mozgósításnak is. Mindkét oldalra vonatkozóan megállapítható, hogy példátlan méretű aktivizálás zajlott a közösségi médiában – mondta.

Barthel-Rúzsa Zsolt kiemelte azt is, hogy a Fidesznek mindig van egy világos és követhető politikai stratégiája, míg az ellenzéknél ilyen nincs.

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás