Elég volt, feljelentették David Pressmant
A Magyar Nemzet információi szerint a három legfőbb közjogi méltósághoz érkezett közérdekű bejelentés David Pressman botrányos ünnepi beszéde miatt. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István az államfőhöz, a miniszterelnökhöz és a házelnökhöz fordult, mivel szerinte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének magatartása, illetve cselekedetei súlyosan sértik Magyarország szuverenitását.
Mint arról már korábban a NIF beszámolt, David Pressman amerikai nagykövet a CEU-n mondott beszédet március 14-én, amiben a „kötelező” kritikákon túl, olyan súlyos fenyegetéssel illette a magyar kormányt, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
David Pressman ugyanis szó szerint ezt mondta:
„Míg az Orbán-kormány talán ki akarja várni az Egyesült Államok kormányát, az Egyesült Államok biztosan nem fogja kivárni az Orbán-kormányt. Amíg Magyarország várakozik, mi cselekedni fogunk”
Ezt a kijelentést csak egyféleképpen lehet értelmezni, méghozzá úgy, hogy az Egyesült Államok minden eszközt bevet azért, hogy megdöntse a törvényes magyar kormányt. Azt a magyar kormányt, amelyet Pressman ugyanebben a beszédében „ideiglenesnek” titulált.
A Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt kép: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)








Az ötödik hadoszlop új önjelölt vezérrel! Mostanában naponta köszön vissza az elmaradt, elcsalt és mellé dumált rendszerváltás!