KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egyre életveszélyesebb Biden tudati mélyrepülése

Az amerikai elnök a Kormányzók Országos Szövetségének idei ülésén Kínát keverte össze Oroszországgal.

Biden gyakran emleget egy történetet Hszi Csin-pingről, most is ez történt a beszéde közben az Országos Kormányzók Szövetségének éves ülésén, azonban összekeverte Kínát Oroszországgal – számol be a Magyar Nemzet.

Azt is megemlítette az amerikai elnök, hogy Hszivel együtt tettek egy utazást a tibeti fennsíkra, csakhogy ilyen közös út sosem volt.

Amikor alelnök voltam, az elnök, az én elnököm azt mondta nekem, hogy azt akarja, hogy megismerjem Hszi Csin-pinget, mert egyértelmű volt, hogy ő lesz Oroszország feje

– mesélte Biden, majd miután rájött, hogy rosszat mondott kijavította Oroszországot Kínára. Az idős elnök ezután azzal folytatta beszédét, hogy 17 ezer mérföldet (!) utazott együtt a kínai elnökkel az Egyesült Államokban és Kínában is.

Biden jelenleg az Egyesült Államoknak, a világ egyik legnagyobb atomhatalmának az elnöke, akinek mentális állapota rohamos leépülést mutat függetlenül attól, hogy a hivatalos amerikai orvosi szakvélemény szerint Joe Biden kiváló szellemi és fizikai állapotnak örvend. Leginkább bizonyára ennek tudható be, hogy újra indul az USA elnöki székének megszerzéséért.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Joe Biden amerikai elnök / Fotó: YouTube

 

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tart szombaton

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Egyre életveszélyesebb Biden tudati mélyrepülése

  1. Nagy-Britanniának és a Habsburg Birodalomnak évszázadokon keresztül elmebeteg uralkodói voltak, mivel ez felelt meg legjobban a világot uraló háttérhatalomnak, ugyanis így zavartalanul kormányozhatták a birodalmakat saját tetszésük szerint, a nemzetállamok uralkodói semmit nem zavarkolódtak.

Itt várjuk hozzászólását!