Egy Mandiner olvasó buktatta le Márki-Zayt
Órákon át egyeztetett Bajnai Gordonnal egy londoni étteremben Márki-Zay – tudta meg a Mandiner, melynek szerkesztőségébe egy olvasó küldte el az erről az eseményről általa készített fényképet.
A Mandiner kiemeli, hogy a Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember az ellenzék kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban.
Márki-Zay Péter Londonban egy étteremben találkozott Bajnai Gordonnal (a harmadik személy nem közszereplő, ezért az ő arcát kitakartuk). A baloldal miniszterelnök-jelöltje és a korábbi, megszorításairól ismert kormányfő vacsorája hosszúra nyúlt, mintegy három órán keresztül ettek és beszélgettek. Ez is azt jelzi, hogy Márki-Zay kiruccanásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnaival, hiszen a fórumára mindössze két órát szánt – írta a Mandiner, majd arra emlékeztetett, hogy Bajnai az elmúlt hónapokban belekeveredett a Városháza-botrányba. Az Anonymus által nyilvánosságra hozott egyik hangfelvételen azt mondja az ügy egyik főszereplője, Gansperger Gyula – aki nagyon régóta ismeri az egykori kormányfőt, harcostársak voltak –, hogy
„Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak.
(…) Ugye, egyik része a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”
A Bajnaival való találkozó egyébként nem szerepelt Márki-Zay nyilvános programjában, így, ha olvasónk nem jár éppen ugyanabban az étteremben, ahol a Városháza-ügy óta Magyarországon alig mutatkozó Bajnai és a baloldal jelöltje egyeztetett, akkor a nyilvánosság nem értesülhetett volna a megbeszélésről.
Az eredeti cikkott olvasható.Mandiner.hu
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…