Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A svédországi belpolitika történéseit figyelve mindenekelőtt azt kellett megállapítanunk, hogy az országot csaknem egy évszázada folyamatosan a szociáldemokraták vezették. Így fel is lehetett tenni a kérdést: vajon történésnek számít-e a változatlanság? Mert például az utolsó években, 2014. október 3. és 2021. november 30. között a szociáldemokrata Stefan Löfven állt a svéd kormány élén. Igaz, többször is lemondott, de minden alkalommal újra és újra miniszterelnöki megbízást kapott. Az Európa (és benne Svédország) jövőjéért aggódók ennek cseppet sem örültek, mivel Löfven és pártja „megátalkodott” módon bevándorlás párti volt. Regnálásuk alatt árasztották el Svédországot a jobb életre vágyó afrikai és ázsiai, főként muzulmán nincstelenek, a migránsok. S miattuk nőtt meg a bűnözés korábban soha nem tapasztalt mértékben, az országban!

Aztán 2021 novemberében legalább a miniszterelnök személyét illetően végre változás történt, Löfven helyett Magdaléna Anderson közgazdász lett a kormányfő, – ám változatlanul a szociáldemokraták színeiben.

Így érkezett el 2022. szeptember második hétvégéje, mikor is választások voltak Svédországban. Ám ne gondoljuk, hogy a bevándorlás, beözönlés párti szociáldemokrata párt ezen végre leszerepelt! De még mennyire nem! Noha a hivatalos eredményeket még nem közölték, de a leadott szavazatok csaknem 100 százalékának feldolgozása után kijelenthető, hogy ismét a Svéd Szociáldemokrata Párt nyerte a választást, 30,5 % körüli eredménnyel! Második lett a bevándorlást ellenző, jobbközép Svéd Demokrata Párt (SD) a szavazatok csaknem 21 százalékával, míg harmadik az ugyancsak jobbközép Mérsékelt Párt, 19 % körüli eredménnyel. (Hangsúlyozzuk, hogy ezek még nem hivatalos és nem végleges adatok.) Ám mindez azt jelentheti, hogy a svéd parlament 349 fős testületébe a jobbközép – pártok 176, míg a baloldali ellenzék 173 képviselőt delegálhat. Tehát igen csekély, mindössze háromfős többsége van a jobb-közép pártoknak!

Magdaléna Andersson most, szeptember 14-én este vereségét elismerte és bejelentette lemondását. Ám hiába vált így a kormányalakításra legesélyesebb párttá a Svéd Demokrata Párt (SD) és annak vezetője Jammie Akerson. E párt előélete (olykor szélsőségesnek minősített nézetei) miatt nem lehet a jobbközép koalícíó vezető ereje. Előzetes megállapodásuk szerint ugyanis, ha győznek, Ulf Kristensson a Mérsékelt Párt vezetője lesz a miniszterelnök jelöltjük.

Az említett jobbközép pártok előzetesen a migráns beözönlés és a migránsok által elkövetett bűnözés felszámolását ígérték választóiknak.

Meglátjuk: választási ígéreteiknek érvényt tudnak-e szerezni?

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Lemond Andersson svéd miniszterelnök, miután a jobboldali blokk megnyerte az általános választásokat

Facebook hozzászólások

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Like this:

Like Loading...
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás