KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Oroszország: Az USA nyíltan részese az ukrajnai konfliktusnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Mély aggodalomra” ad okot, hogy az Egyesült Államok kormánya „nyíltan dicsekszik azzal” , hogy Ukrajna a harctéri sikereit közvetlenül a Pentagon  közreműködésével érte el – mondta Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet egy szerdai interjúban.

„Ennek tükrében teljesen nevetségesek és megalapozatlanok Washington azon kijelentései, miszerint az Egyesült Államok nem részese a konfliktusnak”

mondta Antonov a RIA Novostinak.

„A tények és a volt és jelenlegi politikusokkal és tábornokokkal készült interjúk mást mondanak.”

„A nyugati csatornákon jelenleg látható videók egyértelműen azt bizonyítják, hogy angolul folyékonyan beszélő  katonák és tisztek, sokan markáns brit és amerikai akcentussal vesznek részt ellenünk a harcokban”

tette hozzá a nagykövet.

Az Egyesült Államok mindent megtett annak érdekében, hogy Ukrajnát az elavult fegyvereinek lerakóhelyévé tegye, de egyben az új NATO fegyverzetek próbaterepének is használja

– mondta Antonov, rámutatva az amerikai hadiipari komplexum kielégíthetetlen profitéhségére.

A Pentagon saját bevallása szerint „több mint 17,2 milliárd dollár biztonsági segítséget” (fegyverzet – szerk.) küldött Ukrajnának, február óta pedig további 14,5 milliárd dollárt.

Kijev mecénásai „hatalomra és pénzre éheznek” , és nem érdeklik a békés megoldások

– mondta Antonov.

Nyugaton alig beszélnek tárgyalásokról, csak arról, hogy több fegyvert küldjenek Ukrajnába – tette hozzá.

„Fő céljuk, hogy Oroszországot bármilyen eszközzel legyőzzék, és ezt követően megakadályozzák, hogy kulcsszerepet játsszon a nemzetközi színtéren és ha lehetséges, megtörjék”

mondta a nagykövet.

„Nem fogják abbahagyni Ukrajnát további öngyilkos kalandokba fogják taszítani, mint például olyan offenzívákba, melyek a kezdetektől fogva kudarcra vannak ítélve”.

 

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Botrányt okozott a Schadl–Völner tárgyaláson Szabó Bálint, a bíró végül kiüríttette a termet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük